Sajna mostanában semmi sem történik, ami így roppant különös lenne, szóval elég átlagosak a hétköznapok. Már a Mondocont várom nagyon, hogy kicsit kizökkenhessek. De azért pár dologról írhatok :)
Voltunk nyársalni Márkéknál a hátsó kertbe, imádok nyársalni és már amúgy is rég ettem ilyen kenyeret, plusz a sör is jó volt mellé, úgyhogy jó felfújódott a hasam tőle :D *böff*
A másik hétvégén pedig iszogatni voltam Blankával és Handóval. Vagyis először Sancinál voltunk, ott billiárdoztunk meg iszogattunk. Ott volt egy faszi, feltettük neki hogy:
-Mi az négy lába van, asztal, de nem szék?
-Ló!
XDDDDDDDDDD
Mikor estefelé bezártak, átmentünk a klubba, ott jó sokan voltak. Eliszogattunk, hülyültünk, , Haga meghívott, Gabival elbeszélgettem, Blanka is bevágódottXD Öregasszony vele táncolt, lol XD
Márknak megjött a jogsija, sikeresen levizsgázott, úgyhogy legalább téphetünk most már autóval mindenfelé :D Eddig még csak Tescoba voltunk, de be van tervezve jó pár hely :D Tett az autóba egy jó kis Ramones bólogató figurát. Nem értem miért állítva teszi be a képet mikor elforgattam -.-
Márk a nézelődés közben talált egy DVD-t, ami nem volt más mint kiskorom kedvence, az ultra gagyi Super Mario film! Mivel az olcsó dvd-k között volt, így csak 200 ft volt és egyértelmű, hogy meg is vettem :DDD
Otthon rajzolgattam még, szerencsére most egyért pénzt is fizettek, pont jókor jött.
Eközben halad a cosplay jelmezem is, remélem jó lesz rám, valaki már biztos tudja ki leszek, mert sejthető, de most nem írom le :P Remélem összejön!
Márk tesója vett biciklit, úgyhogy Márkkal szoktunk menni bicózni is. Elég hamar kidöglök, főleg ha valami hegyen kifelé megyünk xDD Hozzá kell szoknom újra, régen sok felé mentünk és elég messze. Ma is voltunk, ő haza ment egy idő után, de nekem nem volt kedvem és elmentem az egyik búzamező felé. Ott a lejtőkön le föl, nagyon crosszos volt XD A végén, mielőtt beértem volna az erdőbe ott volt egy vadászles, amire fel is másztam és csináltam fényképet. A második képre katt és kiadja jó nagy panoráma képbe :D
Végül egy van egy rajz Picúrról, amit Lili rajzolt nekem, sokkal jobban rajzol mint én, annyira jó lett :D
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sanci. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sanci. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. július 12., péntek
2012. szeptember 18., kedd
# 396. Bye Szabolcs!

Most nem tudok sokat írni, majd írok valami kedvenc együttesek vagy kedvenc banda tagok jrocker posztot is ha lesz időm, de most dolgozok hajnali 4-kor indulás és este 8-ra érek haza, így kb csak falni és aludni járok haza :'D Elég fárasztó.
A lényeg annyi, hogy Szabolcs kiköltözött Németországba a szüleihez és ott fog dolgozni. Két hete itthon volt majdnem egy héten keresztül, de esküszöm ha vele laknék pár nap alatt elmenne az összes pénzem...minden nap szinte megittunk pár sört és biliárdoztunk is a Sanciba. Ő szoktatott rá, meg "tanított" kicsit, de nemnagyon tudok bár már kezdek belejönni. Aztán egy hetet a barátnőjénél töltött majd hazajött 2-3 napra összepakolni. Mondta hogy na utolsó napok, utána hónapokig nem jön haza, ha igen akkor is csak a barátnőjéhez, ide Kazárra már csak december környékén. Na és hogy akkor iszogassunk, beszélgessünk stb.
Eltökéltem, hogy mindenképp megszeretném verni billiárdban mielőtt kiutazik :D Végül sikerült, a 3423425245-ből négyszer sikerült megvernem rendesen XDDD Valamint úgy is, hogy legvégül ő rakta el a fekete golyót rossz helyre, de úgy nem jó nyerni ha ő bassza el véletlenül...Na szóval a lényeg hogy sikerült. Mivel hétfőn lépett le még szombat-vasárnap is elvoltunk minden este, sörözgettünk meg ment a játék. Aztán mikor Sanci bezárt vettünk dobozos sört és még nála iszogattuk el.
2012. június 4., hétfő
# 378. Laskafesztiválon Szandival :D
Nálunk minden évben van Laska és Tócsni Fesztivál és az előző hétvégén Szandival mentem el rá :D Hát sajnos már megint hulla fáradt volt -.- xD És még a buszt is lekéste és eggyel későbbivel jött xD Na nembaj, bementem elé és mikor hazajöttünk szépen megkajáltunk és mentünk körbenézni mien a feszt :D Hát kurva sokan voltak, akartam ismerőseimmel találkozni, de alig vettem észre valakit. Viszont Zoli mellett elmentünk és még ő jött oda szövegelni, hogy na mivan fel sem ismerem stb. xD Aztán agyba-főbe dícsérte Szandit xD Kínált sörrel meg pálinkával, egy kicsit ittunk belőle mert addig nyaggatott vele :D De jó volt. Miután meguntuk a nézelődést és a szaladgálást, hazamentünk, hogy majd később este úgyis visszanézünk Márkékkal együtt.
Na ebből nem lett semmi xD Rajzoltam Szandinak megint 3 Mitsukás rajzot, mert megkért rá, elhozta megmutatni a storyját vázlatokba és azt próbáltam elolvasni, csak alig tudtam elolvasni az írását, hogy néha ökörségeket vettem ki belőle :D Na am a rajzok nem lettek rosszak, csak még nem küldte át őket, szal nem tudom megmutatni xD
Amúgy ajándékként kaptam tőle egy filcet, tök jól lehet vele mangát rajzolni, meg ő is rajzolt nekem kettőt, amin én lennék *-*
Azért nem mentünk már vissza, mert Márkék is visszamondták, meg annyira hullák lettünk, hogy Szandi is már kb elaludt ott mellettem xD Szóval rajz után mentünk aludni.
Másnap vissza kísértem a buszhoz, felszállt és még bohóckodtam ott neki egyet xD Mikor elindult a busz pedig neki támaszkodtam az oldalának és azt imitáltam mintha én tolnám xD A két buszsofőr meg szakadt a röhögéstől, hogy már benzin sem kell pestig, majd én feltolom xD
Jó hétvége volt.
Vigyori~~~
Ja és hétvégén voltam Sanciba Norbival sörözni.Na és kivel találkoztunk össze? Naná, hogy Zolival XDD
Na ebből nem lett semmi xD Rajzoltam Szandinak megint 3 Mitsukás rajzot, mert megkért rá, elhozta megmutatni a storyját vázlatokba és azt próbáltam elolvasni, csak alig tudtam elolvasni az írását, hogy néha ökörségeket vettem ki belőle :D Na am a rajzok nem lettek rosszak, csak még nem küldte át őket, szal nem tudom megmutatni xD
Amúgy ajándékként kaptam tőle egy filcet, tök jól lehet vele mangát rajzolni, meg ő is rajzolt nekem kettőt, amin én lennék *-*
Másnap vissza kísértem a buszhoz, felszállt és még bohóckodtam ott neki egyet xD Mikor elindult a busz pedig neki támaszkodtam az oldalának és azt imitáltam mintha én tolnám xD A két buszsofőr meg szakadt a röhögéstől, hogy már benzin sem kell pestig, majd én feltolom xD
Jó hétvége volt.
Vigyori~~~Ja és hétvégén voltam Sanciba Norbival sörözni.Na és kivel találkoztunk össze? Naná, hogy Zolival XDD
Címkék:
fesztivál,
laskafesztivál,
sanci,
szandi,
szandrával,
tócsni,
uruhám,
videó,
zoli
2011. július 24., vasárnap
# 318. "Kibékülés"
ITT írtam róla,hogy összevesztem az egyik barátommal.Tegnap találkoztam vele.Erőt vettem magamon,hogy beszélni kellene vele.Sanciba véletlenül összefutottunk.A problémáról keveset beszéltünk,úgy láccott egyikünk se akarja nagyon felhozni a témát,de mondtam neki,hogy nagyon haragudtam rá és eléggé felidegesített.Az az igaz barát aki bármit megbocsájt.Hallottam ezt egyszer..vagy inkább az egy hülye?Nem tudom,haragot már nem érzek,a hetek alatt elgyengült,inkább csak csalódott vagyok.Csalódott,de a társasága hiányzott.És kiderült,hogy ez nála is így volt.Beszélgetni jól esett,1 perc nem telt el úgy hogy ne tudtunk volna egymással miről beszélgetni.A volt veszekedést végül nem tisztáztuk,de úgy váltunk el egymástól,hogy többet ilyen ne forduljon elő.Kíváncsi vagyok mit hoz a jövő vagy majd megint csalódni kell?..remélem nem.
2011. július 11., hétfő
# 313. Sanciban és Strandon + vmi cucc az égen :D
Pénteki napon elmentünk Norbiva sörözni Sancihoz.Egész nap csörgettem am,alig tudtam elérni,aztán kiderült hogy dolgozni volt,de az utolsó pillanatban végre elmentünk :D Eleinte sokan nem voltak,aztán betoppant 4 srác,Sancinak is mondták hogy majd még lányok is jönnek,és végül eléggé sokan lettünk.Ritka az ilyen sancinál :D lehúztam őket cigiről is xd Norbival söröztünk,meg ittunk felest is,és nagyon K.O. lettem.Megkérdeztem a többieket hogy mit keresnek itt,és mondták hogy xy helyről jöttek ide,és a Kulcsosházban szálltak meg.De sokat nem beszéltünk velük csak néha odaszólogattunk xd Aztán zenegépeztünk si tettük be pár számot.Az gáz hogy nem tudom mikor léptünk le,hány órára is érhettem haza :S A hazafele menetel nagyon homályos *nagy dicsőség igen tudom -.-* ,de jó este volt.
Szombat éjjel/hajnalban láttam valami érdekes dolgot ami nem tudom mi volt.Kimentem az udvarra hajnali 3 körül és ahogy az eget bámultam feltűnt egy piros és fehér fénypont.Hangja az nem volt.A repülőt egyből kizártam mert annak 3 fénypontja van,a műhold jutott eszembe.Na de amit ezután csinált nem tudom hova rakni.Elkezdett jobbra majd balra menni,aztán megint jobbra,de elég gyorsan.Ekkor megállt egy 5 percre.Mikor épp beakartam menni,elkezdett megint mozogni,de semmi állandóság nem volt benne,kb úgy össze vissza ment mint amikor egy légy röpköd de olyan "lágyan" siklott az égen.Na ekkor mondom kint maradok végig és megnézem mi történik vele.1 órán keresztül hol állt egy helyben,hol fölfelé repült,hol lefelé vissza ahonnan elindult,és hol össze vissza.De nagyon gyorsan!Én meg lestem hogy mi a ...?:D Elkezdett hajnalodni,már az összes csillag eltűnt,csak az az egy dolog nem.Egészen fél5ig néztem amikor szem elől vesztettem :D Egyébként nagyon sokat haladt fölfelé,mert egy nagy diófa fölött láttam meg,és az udvarunk közepén van egy ruhaszárító kötél,ahoz mértem be a fénypontot.Elején még bőven alatta volt,a legvégén pedig már föléért 3x annyi távolságnyira.Mi a franc volt?:D UFO-ra nemnagyon gondoltam,mert azt nem szokták másfél óráig megfigyelni vagy de?De műhold és repcsi nem csinál ilyet.Ezután lampion jutott eszembe,de akkor ezt vkinek az erdőből kellett volna meggyújtania amit nagyon kétlek,meg itt parasztfalván ilyesmit senki se szokott venni :'D
Most vasárnap pedig strandra mentünk a családdal,Bogácsra,meg tesóm bnője is jött.Elment..rég voltam már strandon.De így kicsit unalmas,hogy nincs ott egy haver sem és nem lehet kivel baromkodni..Anya apával,tesóm bnőjével,én meg lesek mint egy birka :/ Na de kurvajót kajoltam,szokás szerint sültkrumpli + kirántott hús+ a hideg sör.Jól fel is puffadtam xD Később még Magnum jégkrémet is ettem.Elúszkáltam a nagy hidegvizes medencében,meg volt egy kicsit melegebb,de ott nem sokáig lehetett bírni.Pár képet csináltunk,de nem teszem fel őket,nem akarom mutogatni az izmos testem xDDDDDD
Nah bye!

2011. június 19., vasárnap
# 306. Sanciban és Nyársalás :D
Szerda este egyszer csak megjelent Norbi a kapunkban hogy gyerünk el Sancihoz sörözni,ott volt már Kuruczal,mert nem biztos hogy holnap,mikorra be volt tervezve ki tud jönni Jácint és Kurucz is.(Egyébként másnap télleg nem jöttek ki lol).Gyerünk!
Ott volt még két ismerősöm is Géczi és Patrik is,akik kurvára összeverekedtek a WC-ben,pedig elvileg együtt söröztek az elején xD hát lol,mobillal kapcsolatos volt az ügy.Ott volt egy kopasz pali az akarta szétválasztani őket,és mondta hogy ha nem fejezik be akkor odacsap.Hát meg is tette,olyat sózott a kettejük fejére loller xD Sanci meg először nem volt ott a pultnál,beszéltük is norbival hogyha lejön tuti szétcsap közöttük,de lejött,néz és csak annyit mondott hogy felőle üthetik egymást amíg a vendégekben és a berendezésben nem tesznek kárt xDD De sajnos elment a jó kedve,egész este ott kiabáltak egymással,így megelégelte mindenki és bezárt.Nekünk még kiadott pár sört és megittuk a kocsma előtt a padon xD Olyan éjfél körül értem haza :D Ez sem mindennapi este volt!xD
Most,vasárnap pedig Doki hazajött,kivételesen Máté is itthon volt és elmentünk nyársalni négyen,Márkkal együtt :D Kibaszott meleg volt,hátul össze is fogtam a hajam xD Hozott mindenki kaját,nyársvasat és 2-3 üveg sört is :D nagyon jót kajáltunk,eldumálgattunk minden hülyeségről,szal eléggé jó estefele volt :D Kibaszott finom lett a nyársalós kenyér is *q* nyami~

2011. június 10., péntek
# 303. Munka és buli
Egész héten munkába kellett járni. Még jó hogy Norbi pajtikámmal voltam :P Elhülyéskedtünk meg beszélgettünk. Majd elmentünk a Sanciba meginni két üveg sört. Egy csomószor találkoztunk Csabával :DD Eldumáltunk vele,és ott volt a Sanciba is most :DD Tegnap befestettem a hajam szőkére,majd csinálok képeket,de csak az új ingemben fogok amit még nem vettem meg xD Most pedig irány a Digital Sushi Reborn japán buli :DD bye!
2011. május 29., vasárnap
# 300. Két nap buli :D Sanciba és Fesztiválon
Egész héten dolgoztunk Norbival,szal hétvégén jött a jól megérdemelt sörözés :D Pénteken felugrottunk a Sanciba,megittunk vagy 6 sört.Ott volt Handó is ,odajött beszélgetni.Ott volt Csaba is,aztán Sanci meg valamiért jól lehordta,már kajak megsajnáltam és hazament :'DD Nah megint hullák lettünk az est végére xD
Másnap Laska és tócsnifesztivál volt itt.Milyen szerencse hogy egész 7en meglehetett dögleni a 30fokos melegtől,csak erre a napra zuhogott az eső meg fújt a szél mint az állat XD Norbi már írta hogy nem jön ki,bár már sejtettem hogy nemfog.Aztán sajna Andikáék se jöttek haza :( Így már gondoltam hogy kevesen leszünk és nem lesz olyan nagy buli.Na nembaj,Szabolccsal kimentünk délután szétnézni,bort is kóstoltunk :D Aztán gó haza,végre felkelt Márk is,és este együtt lementünk vissza.Beültünk a sátorba,,vettünk sört.Vagyis Márk vett nekem,én nem vittem a személyim és nekem nem adták ki LoL :'DD 22 vagyok,erre meg mindenki 16-nak néz XD Aztán velünk szembe leült egy pár és Szabolcs őket kezdte el fárisztani xD Kb fél órán keresztül,aztán elhúztak és Szabolcs is, mert ment haza meccset nézni.
Márkkal még söröztünk meg beszélgettünk. Először ittam almás sört,többet sem fogok=üdítő xD Aztán kiakart menni Dudu elé a buszhoz,de pont lekéstük,előttünk ment el a busz xD Na szal megittunk pár sört,Márk megéhezett és mondta hogy gyerünk fel hozzá,mert éhes aztán meg majd visszamegyünk később. Leléptünk éjfél körül,nála ettünk hotdogot és neteztünk kicsit.De már annyira kifáradtunk,hogy a faxnak se esett jó visszamenni xD Szóval maradtunk náluk.Én is majd elaludtam a fotelba,szal le is léptem.De így is hajnali 2-kor értem csak haza tőlük xD

Másnap Laska és tócsnifesztivál volt itt.Milyen szerencse hogy egész 7en meglehetett dögleni a 30fokos melegtől,csak erre a napra zuhogott az eső meg fújt a szél mint az állat XD Norbi már írta hogy nem jön ki,bár már sejtettem hogy nemfog.Aztán sajna Andikáék se jöttek haza :( Így már gondoltam hogy kevesen leszünk és nem lesz olyan nagy buli.Na nembaj,Szabolccsal kimentünk délután szétnézni,bort is kóstoltunk :D Aztán gó haza,végre felkelt Márk is,és este együtt lementünk vissza.Beültünk a sátorba,,vettünk sört.Vagyis Márk vett nekem,én nem vittem a személyim és nekem nem adták ki LoL :'DD 22 vagyok,erre meg mindenki 16-nak néz XD Aztán velünk szembe leült egy pár és Szabolcs őket kezdte el fárisztani xD Kb fél órán keresztül,aztán elhúztak és Szabolcs is, mert ment haza meccset nézni.

2011. április 23., szombat
# 293. Kuruczal és Norbival a sanciba :D
Még szerdán kitaláltuk hogy gyerünk el a Sanciba sörözni,ne várjunk hétvégéig :D Jó idő van stb,kint volt Jácint is még délután és beszélgettünk,és belénk jött a jó hangulat :D Ő sajna hazament a barátnőjéhez,de felhívtuk Kurucot hogy kijön-e este felé.Így is lett,hét óra körül elindultunk.A sanciba jó sokan voltak,Handó is ott volt,gratulálok neki hogy még nem is köszönt mikor mi köszöntünk neki!Na mindegy,hárman elsörözgettünk,nagyon fasza volt,végigtárgyaltunk sok témát,baromkodtunk is :D Zenegépeztünk,meg egy részeg faszi dobott bele pénzt,és mondta hogy na rakjunk be akkor zenét xD Nem is tudom mikor zárt aztán be a hely,de utána még a kocsmával szemben lévő padon elüldögéltünk megint.Én ráültem kurucz motorjára,még ki is volt pedig támasztva,de eldőltem vele xD Hát jól bebasztam a fejem az útba xD Utána Norbiék,cukkoltak hogy betört a motor oldala meg minden,és én meg kajak el is hittem és tök szarul éreztem magam miatt hogy nem akartam,aztán később megmondták hogy nem is igaz te barom!xD Hát addig mulattuk el az időt,míg kajak hajnali 3-ra értem haza!xD Szal fasza volt,meg már Kurucot ezer éve nem láttam,szal jó volt hogy kijött :DD

2011. március 19., szombat
# 285. Újra Sancinál xD
Hála a jó égnek Picúr jól van :D Jót tett neki az injekció,és szerencsére itt maradt köztünk :D Ezt ki is fejtettem előző bejegyzésben hogy mi volt vele.
Kerestem 5 ezer ft-ot egy rajzzal.Egy srác keresett meg AA-n hogy kell neki valami borító vagy nem is tom mi,és hogy rajzoljak neki ad érte pénzt.Egyből bele is mentem,megrajzoltam a cuccot alig 2 nap alatt,és már jött is a lé :DD Egy csuklyás alakot és egy tündért kellett neki rajzolni anime stílusban.Szal legalább megkerestem a lóvét Orochi koncertre való utazásra xD
nem lett egy nagy cucc.Egy sima átlagos rajz,már rajzoltam tőle jobbat is (ego xD) ,de fejből nemtok olyan jól rajzolni,mint képről.

Hét elején 2x is kint voltam Handóval.Kivételesen azért keresett meg mert már nincs barátnője..de nem dörgöltem ezt az orra alá,mert normálisan viselkedett....egészen tegnap estig,mert akkor megint egy fasz volt.
Na mivel volt a pofámmal gond,így nem tudtam inni.Most sem lett volna szabad,de már 2-3 heten nem voltam semmilyen buliba vagy nem mentem szórakozni,de most már nem bírtam ki,így elmentem Norbival Sanciba.Hát az a fasz Fóris is ott volt xD De annyi hülyeséget össze hordani mint ő..xD Bejön az öreg görbe orrú faszi a kocsmába és mondja hogy "jajj nehogy ide fordulj mert leütöd a poharakat" xD Aztán bejön Kunkli akinek elég burnya haja van és valami ilyesmit mondott hogy Modern Süsü vagy valami ilyesmi de fakadtam xDD De rendes volt mert meghívott egy sörre xD Csak beszélgetni alig tudtam tőle Norbival xD De aztán később már elment msáfelé,meg jött Handó is...na annak is direkt elugattam hogy ne különcködjön már ha ott vagyunk.Erre baszott odajönni beszélgetni.Hát ha neki így jó... aztán odamentem a pulthoz és mondja hogy :
-Kösz hogy szóltál hogy feljöttök
-Mondom tegnap mondtam hogy vagy péntek vagy szombaton jövünk fel
-Nem nem ,szombatot mondtál!
Hát nem vagyok hülye faszom,tudom hogy nem tudtam megmondani,ott van az msnen beszélgetésbe -.- És még bevág ilyen flegma fejet..aztán meg üzenget nekem hogy kapjam be.Hát ez hülye...ennyit arról hogy milyen értelmes volt hét elején..
Na mindegy Norbival eliszogattam meg elbeszélgettem :D Aztán nem is tudom mikor zárt Sanci,de jó későn,olyan 11 után biztos,és még utána Norbival ittam a padon odakint 1-2 sört.És azt sem tom hogy mikorra értem haza..xDD Kerestem egy csokit hogy azt majd megeszem,meg feltettem az mp3-at az ágyba hogy majd hallgatom a zenét..na annyi lett belőle,hogy a csoki lent maradt a földön,az mp3at meg be sem kapcsoltam,mert amint ledőltem elaludtam xDDD
Na ennyi volt és jó volt :D

2011. február 2., szerda
# 274. Bálint szülinapi estéje :d
Mivel 30.-án volt Bálint szülinapja,ezért kitaláltuk hogy elmegyünk szerényen megünnepelni :DD A kisboltnál találkoztam Norbival és Bálinttal,vettek whiskeyt meg hoztak kólát is mellé kísérőnek.Elkezdtük inni,aztán inkább átmentünk a réten és a hídnál megittuk.Nehogy jöjjenek megint a rendőrök xD Ott dumáltunk sokmindenről pl hogy régen mikor az erdőbe mentünk el sátorozni,hogy megszívtuk mert szarrá áztunk xD De tényleg,akárhányszor mentünk ki 80%-ban mindig az lett a vége hogy megáztunk xD
Benyakaltuk a whiskeyt és elindultunk fel Sanciba reménykedtünk hogy még nyitva lesz,mert kedden hétköznapkor nem igen tart nyitva sokáig. Bementünk mondta hogy már zárni akart xD Kiadta a sört,beszélgettünk,még jó hogy voltak páran akik billiárdoztak és így nyitva maradt :D Aztán mikor már tényleg elhúzott mindenki és csak mi 3-an maradtunk,Sanci meg ott gépezett a pultnál valahogy csak rávettük hogy ne zárjon be xD Norbi modnta hogy milyen zenét hallgassunk,ott írta be youtubon Sanci xD De teccett neki valamelyik :D Vitas vagy ki xd
És így el-el hallgatuk a zenét,meg kértük közbe a piát is,és télleg nem zárt be xD Egy órát tuti ott voltunk még xD Mondta hogyha szombaton akarunk jöjjünk fel nagy buli lesz,csinál kaját is xD Nem is zárt be csak ilyen 11 óra körül.Rendes vót :D Na,az utcán szarakodtunk szokás szerint,csak vettünk még 1 sört kintre is xD Aztán már majd le fagyott a lábam,és mondom Norbiéknak gyerünk már,mert szarul is vok xD "Jólvan jólvan" és olyan lassan jöttek,hogy ááá xD És elekzdtem sétálni előre aztán meg már azt veszem észre hogy bőven lehagytam őket,nem is jönnek a hátam mögött xD Na mondom jóvan xD már vissza nem mentem,mert majdszétfagytam szal hazajöttem xD
Amúgy jó este volt,csak nemtom,olyan gyorsan elment xD éjfélre itthon is voltam.
Ui.. amúgy nem láccik hogy norbi is bevót bászvá ,áá nem,két képet csinált,az egyikbe félig az ujja belelóg,a másik olyan elmosódott lett hogy az csak na xDDDD

Benyakaltuk a whiskeyt és elindultunk fel Sanciba reménykedtünk hogy még nyitva lesz,mert kedden hétköznapkor nem igen tart nyitva sokáig. Bementünk mondta hogy már zárni akart xD Kiadta a sört,beszélgettünk,még jó hogy voltak páran akik billiárdoztak és így nyitva maradt :D Aztán mikor már tényleg elhúzott mindenki és csak mi 3-an maradtunk,Sanci meg ott gépezett a pultnál valahogy csak rávettük hogy ne zárjon be xD Norbi modnta hogy milyen zenét hallgassunk,ott írta be youtubon Sanci xD De teccett neki valamelyik :D Vitas vagy ki xdÉs így el-el hallgatuk a zenét,meg kértük közbe a piát is,és télleg nem zárt be xD Egy órát tuti ott voltunk még xD Mondta hogyha szombaton akarunk jöjjünk fel nagy buli lesz,csinál kaját is xD Nem is zárt be csak ilyen 11 óra körül.Rendes vót :D Na,az utcán szarakodtunk szokás szerint,csak vettünk még 1 sört kintre is xD Aztán már majd le fagyott a lábam,és mondom Norbiéknak gyerünk már,mert szarul is vok xD "Jólvan jólvan" és olyan lassan jöttek,hogy ááá xD És elekzdtem sétálni előre aztán meg már azt veszem észre hogy bőven lehagytam őket,nem is jönnek a hátam mögött xD Na mondom jóvan xD már vissza nem mentem,mert majdszétfagytam szal hazajöttem xD
Amúgy jó este volt,csak nemtom,olyan gyorsan elment xD éjfélre itthon is voltam.
Ui.. amúgy nem láccik hogy norbi is bevót bászvá ,áá nem,két képet csinált,az egyikbe félig az ujja belelóg,a másik olyan elmosódott lett hogy az csak na xDDDD

2011. január 8., szombat
# 267. Ebben az évben elősször a Sanciban!xD
Tegnap este kimentem Márkkal a parkba,de útközben találkoztam Norbival és Bálinttal.Mondták hogy mennek a Sanciba,mondom akkor majd később megyek én is.Márkkal álldogáltunk kint kb 1 órát,meg jött Nagy Laci is.Aztán 7 óra felé még haza mentem pénzért,és mentem Sanciba.Na Norbi mondta hogy igyak egy rövidet hogy beérjem őket XD Úgyhogy az meg is volt egy sör mellett xD Na szal beszélgettünk milyen volt a szilveszter stb Közben fogytak a sörök XD Zenegépbe tettünk be számokat,amúgy rajtunk kívül szinte senki nem volt a kocsmába xD Nagyon későn meg jött Handó is,nemhittem vóna hogy este beállít xD Aztán átjött az egyik dagadék csaj a katika aki brét is 1x lát szökőévente és elkezdett nekem dumálni mikor már bezárt sanci és álldogáltunk odakint pff gyökér nő xD na am Sancinak is jó kedve volt mert közbe borozgatott ő ott magának XD Egyszer cska odajön nagy csöndbe szól hogy "Adjatok már egy cigit,leszokóban vagyok,de nem bírom ki adjatok egyet és elszívom odakint,ja meg gyújtót is adjatok" XD Aztán pár perc múlva bejön cigivel a szájába hogy na itt a gyújtó gyerekek,és az egyik öreg faszi egyből odaszólt neki hogy Na mivan sanci cigizel?? ő meg mondta hogy Na bazdmeeeg elfelejtettem XD Vegyük úgy hogy nem láttatok xD Megittunk vagy 6 sört,meg mondta hogy záróra.Norbiék még vettek kintre 1-2őt xD Ezután Gabi ugye ment haza,mi még álltunk a buszmegállóba,de nem emlékszem miről beszéltünk xD Annyira kuuurva hideg volt,hogy már nem éreztem a lábujjaim se,úgyhogy mondtam hogy Bocs srácok,de megfagytam megyek haza xD Szal nem vártam meg őket,mert ők még maradni akartak.Így is hajnali 1-re értem haza.Bezuhantam az ágyba és egyből el is aludtam xD
Amúgy kurva sokat röhögtem,annyi marhaságot összebeszéltünk,meg basztattuk egymást XD

Amúgy kurva sokat röhögtem,annyi marhaságot összebeszéltünk,meg basztattuk egymást XD

2010. november 28., vasárnap
# 255. A Klubba és Sancinál
Tegnapelőtt voltunk,de tegnap kajak el is felejtettem írni róla xD
Elcsaltam Norbit inni,mert neki nem volt pénze,de mondom gyerünk már,majd meghívom,csak ne üljünk otthon xD Először elmentünk az újonan nyílt Klubba.Hát nézünk be,ajtó zárba,de ülnek bent páran,mondom wtf xD És hátul kellett bemenni.Nézzük árlistát ojj 210 a korsó sör hát az jó.Bemegyünk,kérünk kettőt és kiderült hogy az árlista már régi 240 a sör na mondom jólvan XDD
Azt megittuk ott,na gyerünk át Sancihoz.Szerencsére volt nála pár ember,meg születésnapját is ünnepelte kicsit.Meghívott minket egy hp-ra. :DD Hát én azt nemnagyon bírom,de mivel meghívott megittam XD Aztán jött még pár ember,meg el is ment,egyik csávó hozott vmi harmónikát és azon jácott,meg meghívott minket egy sörre,mert látta hogy fasza gyerekek vagyunk azt mondta XDD Szal így összességében jó este volt,hangulatos :D Igaz hogy fél12 körül már itthon voltam,de mondjuk elég hamar is mentünk el :D Jajj és feljöttem még msnre is,fárisztottam pár embert,meg érzelem túltengés volt XD

2010. október 16., szombat
# 243. Norbi születésnapja~
Norbinak születésnapja volt tegnap,így elmentünk kicsit iszogatni.A városba akartam menni,de a többiek nem,így maradtunk a megszokott Sancinál.Úgy volt hogy 5 órakor indulunk,de Kurucz kajak 1 órát késett -.- xD Most nem volt baj annyira,jó sokáig nyitva volt sanci,be is volt fűtve nem úgy mint a múltkor,szal nem fáztunk.
Csaba is oda ült közénk xD Elbaromkodtunk,jó sokat nevettem xD Ő is mondott olyanokat XDDDD Norbi: " szal nem is az a baj hogy fiú hanem hogy fiatal " XDDD jah meg "hogy fogsz így dugni" Cs. aranyköpés XD vagy valam ilyesmi volt,már nem emléxem pontosan xD
Most amúgy kurva sokan voltak,kajak özönlöttek az emberek xD Rohadékok azzal szórakoztak hogy beletúrtak a hajamba xD De a 6 kiló hajlakk miatt úgy maradt XD Am nemtom mennyit ittunk,úgy 6 sört kb meg 1 rövidet is.Mikor bezárt sanci,még nem akartunk hazamenni,és kajak csinált nekünk kis tábortüzet a pad előtt XDDD SZal vicces volt,ülünk a padon,előttünk meg a kis tűz XDD Úgy fél3 körül keveredtem haza xD

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)