A következő címkéjű bejegyzések mutatása: jrock. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: jrock. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. május 31., péntek

# 421 - Anime, manga, jrock és egyéb japán mini-gyűjteményem :D

Kitalálta hogy megmutatom miket gyűjtöttem össze a pár év során "japán témakörből".


Nem vagyok túl vásárlós típus, persze szívesen vennék még egy csomó dolgot, csak ez rohadt drága mulatság ( de lehet csak az én pénztárcámnak :"D). Például mangát ki lehet olvasni fél-egy óra alatt, szóval nem fizetek érte két ezer ft-okat. Főleg hogy lassan is jönnek ki vagy éppen ki sem jön végig mindenféle okból. Régebben vettem, most már csak elvétve, inkább várok, mert használtan olcsóbban hozzájuthatok.
Na szóval, először is kezdeném az egyik Dragon Ball kártyafajtával, persze ezen kívül sokfajta kártyám van még. Ezek voltak kiskoromban a kedvenceim. Chromium típusú lapnak hívják őket és az első, sima DB sorozatot dolgozza fel.Már csak pár lap hiányzik belőle, amiket nem tudtam megszerezni és akkor ki is gyűlt a teljes sorozat.


Na most jöjjön a j-rock részleg, mivel már jó pár éve totál szerelembe estem j-rock és visual kei terén!:D Az első CD-m csak egy egyszerű ajándék volt, még régen jött ide a Black Love Fantom koncertezni, belépőkor kaptam ajándékba. Ott van az ALiBi lemez is, amit karácsonyra kaptam ajándékba Pixie barátomtól :) A Plunklock CD-t szintén koncerten vettem; viszont a Juliette igen ritka lemezét úgy hozattam Japánból Kaoirannal, mert ő pont kint volt és volt olyan kedves hogy megrendelte nekem :D Az utolsó CD a Royz egyik kislemeze, ami az egyik kedvenc együttesem lett és nem rendeltem, nem kaptam..nyertem!:DD


A CD-khez kaptam ajándékba fylereket és posztereket is, ezeket is szeretném gyűjteni még, de CD-t most aligha fogom rendelgetni mert nagyon drágák.

                          

Van két újságom is, az egyik a Fool's Mate visual kei magazin, a másik csak egyfajta ingyenes újság, divatmagazin amit még Dalma adott nekem oda, Japánból hozta :D


Végül pedig itt vannak a koncertekről szerzett jegyek, aláírások és fotószettek =)


 Jöjjön az anime részleg!:DD Elkezdtem ugye venni a mangákat, de most leálltam velük egy picit. A Hellsinget és a Death Notet mindenképpen szeretném megvenni végig, mert ez a kettő az egyik kedvenc animém is egyben. A Love*com-ot szintén szeretem, ezt is akarom még továbbfolytatni, de ha jól tudom még nem jelent meg magyarul mindegyik kötete. A többi manga vagy végig megvan vagy csak pár kötet. Az Árnybíró nem fogott meg annyira, így azt nem is vettem tovább. Befigyel egy Pirontan hentai is :P Ott a végén még a régi, de csak füzetekben kiadott DB manga is, amit talán majd egyszer megszeretnék végigvenni ( már amennyi füzet kijött belőle ), de egyenlőre túl drágán láttam őket mindenhol. Mindet nem sorolom fel, beszéljenek a képek!



A Death Note díszdobozos DVD-t is megvásároltam, még a második mindig hiányzik. A két Bleach díszdobozt pedig Mondo animációs film pályázaton nyertem Greg pajtival, amire ő nem tartott igényt így hazahozhattam =) A FMP régen egyik kedvencem volt, de csak a Fumoffu széria, díszdobozban akartam megvenni, de sehol sem lehetett már kapni így kénytelen voltam csak így a sima kiadást megvenni. Itt van még pár apróság is a képen, köztük a régi DB videókazetta meg Pokemon magyar kazi, amin a zenék voltak :DD



Van három kisebb anime figurám. Nincs pénzem 15-20 ezer ft-os drága PVC figurákra, szerintem annyit nem is érnek bármilyen szépek is, de azért vettem olcsó, de mégis azért normálisan kidolgozott figukat. A cselédlány a kedvencem :DD Ahoz még kis kártyácska is volt ajándékba.


 Még valamikor vettem az egyik conon egy csomag Lycée gyűjtögetős kártyajátékot, igazából fogalmam sincs miért, csak tetszett a kidolgozása. Ezek a karakterek visual novel játékokból vannak.


Amire a legbüszkébb vagyok a gyűjteményemből, azok az eredeti japán anime magazinok. Ezek piszok drágák voltak, de volt amihez igen olcsón jutottam hozzá. Ezek az újságok szuperek tele vannak poszterekkel, de volt hogy egérpadot vagy kártyát adtak mellé ajándékba. Tele van karakterrajzokkal és képekkel, így sokszor ezekből rajzolok. Megami, Newtype, Romance magazinokról van szó. Még van egy, de ennek a nevét is elfelejtettem lol. Ott van még három magyar újság is, igazából a Mondot sosem szerettem, ezért nem is vettem komolyabban, az AnimeStars pedig azért van, mert osztálykiránduláson vettem és életemben akkor láttam először magyar animés újságot, azt sem tudtam, hogy létezik ilyen :DD





Van 3 wallscroolom is, amit még kb. az őskorba vettem és el is felejtettem, hogy megvannak :"D Ezektől meg is válnék, úgysem teszem ki sehova, csak valahogy megmaradtak az évek során.


Hát az animés holmijaim kifújtak, kivéve, hogy van egy fasza eredeti Death Note-m is, belülről is rohadtul jól néz ki, ugyanúgy mint az animében. Van még egy nyelvkönyvem és egy Japánról szóló kis könyvem.


A végére már csak apróságok maradtak, mint például a pia készletem :P Van két söröm, egy üveg sakém és egy japán cigis doboz is, amit még a Gothika banda tagja hagyott az asztalon :DDD
A második képen pedig kisebb emlékek vannak rajta, egy kendő japánból amit Momo adott, egy fotó amit Greg adott mikor kész lett a közös rajzfilmünk és egy köteg animecon jegy, amiket szépen megőriztem :DD
 

Ennyi lett volna, még akarok venni jó pár dolgot, főleg japán magazinokat. Soknak tűnik ez, de nem annyira nagy a gyűjtemény, másoknak egy egész szoba tele van XDD Vágyok még egy Dakimakurára is, de sajna ez is nagyooon drága, így aligha fogok beszerezni egy ideig :/
Bye-bye!

2012. november 6., kedd

# 403. Nippon Shoxx vs Night Of Terror - Halloween Special

Halloween alkalmából 31.-én volt újra buli Pesten a Vörös és Kék Lyukban. Erre imádok menni, mert nagyon sok ismerős megy és sokan vannak, meg a termek is össze vannak vonva :D Most is így volt, nagyon ismerősöm ott volt xD
Rávettem 7-et, hogy jöjjön el a buliba, aztán mikor a Stadionoknál találkoztunk mentünk a West Endhez hogy Niky is csatlakozzon. Ezután a szokásos helyre a Bácsis kocsmába mentünk be, ott volt már Kiyo és a barátnője, Dani, Álmos meg egy pár ember, volt akit nem ismertem xD Aztán később jött Ita meg Kriszti is. Iszogatni kezdtünk, sör, felesek stb. xD 7 a rajzait mutogatta másoknak, Álmos mondta hogy írjunk a füzetébe vagy rajzoljunk bele valamit xD 7 is megcsinálta, aztán én jöttem, már kicsit beütött a szesz és írtam vagy két oldalt, de a felére már nem is emlékszem plusz szerintem alig lett olvasható XDXD
Na ott bealapoztunk, aztán mentünk a buliba.
Kapásból egy csomó ismerős, Kyoko tesója leszólított köszönt meg minden, aztán beszélek egyik ismerőshöz, már a másik szól ellenkező irányból hogy szia Laci XD szóval csak kapkodtam a fejem XD 7-el mindenfelé szaladgáltunk. Kyoko bemutatott haverjainak és engem meg 7-et berángatott industrial zenére táncolni xD hát nekem ez nem ment, de azért rendesek voltak :D XDDD én egy robot vagyok, semmi érzékem a tánchoz xD Aztán Florival beszélgettem kint a padon, meg a tetkójáról beszéltünk :D Sakurával táncoltunk a Royzra, mert mind a ketten szeretjük , kétszer is leadták :D Aztán ott piszkáltam ilyen világítós dísszel xD 7-el néha külön vonultunk és gyerekes módon csúszkáltunk meg ilyenek xD Nettával is beszéltem, amíg ott volt Neko ott basztattak meg hülyültek, az azért vicces volt xD Az is vicces volt, mikor Fannival beszéltem, aztán mondta, hogy várjak itt, mindjárt ide hozza ismerősét, akinek bejövök, mert a leírtak alapján mondom én nem tudom ki ez xD aztán várok, mondom ki az isten lehet az és végül kiderült hogy én is ismertem XDDDD A buli végén meg 7 Bével üldögélt, én is odamentem de:
Mivel kicsit megfázva mentem fel és még hideg sört is ittam, a buli végére szó szerint elment a hangom. Nem tudtam beszélni még elköszönni is alig bírtam, mert nem jött ki  hang a torkomon XD
Úgyhogy otthon forró teázgattam és 3 nap múlva aztán már kezdett visszajönni, de elég gáz volt XD
Összességében jó buli volt, már hiányzott mert NS-en rég voltam, a múltkori conos után is jó volt, de ez sokkal jobban tetszett.
Végül buliképek: 7-el, Florival, Tsukiyoval, Miyuuval, Nettával, Sakurával, a sorrend nem számít xD






2012. szeptember 29., szombat

# 398. Kedvenc J-rockereim 1. - BAN

A kedvenc első helyen álló j-rockerem BAN, aki a Lolita 23q dobosa. ( Ez az utolsó kinézete)
Születésnap: 09.24.
Vértípusa: B
Kedvencek: Apple, Vivenne Westwood, CUNE, Tiffany & Co.
Cigaretta: Marlboro ONE
■BAN blog
http://ameblo.jp/lolita-ban/
■BAN Twitter
http://twitter.com/tamaban_pa
■Fan Mail:
ban@lolita-23q.com 
Amolyan példakép:  kicsit bolondos és a videók alapján mindig vidám és próbálja a másikat megnevettetni :D
Nem a külseje fogott meg, hanem az amit mutat magából. Sok j-rockeres comment videónál nekem olyannak tűnik, mintha megjátszanák csak magukat, meg elmondják nekik mit kell csinálni és azt elpróbálják, felveszik és ennyi... tudom sokak kedvence Miyavi, és én nem tudok azon röhögni hogy jajj csapkodja a billentyűt ökör módjára és írják hogy jujj de vicces..hát ez aztán marhára vicces...
BAN-nál nekem valahogy nem így tűnik hogy megjátszás ez tényleg egy ökör és spontán jönnek neki a hülyeségek XDDD
Persze a külsejében annyi tetszik, hogy nemsok hozzá hasonlót tudnék mutatni ebből a műfajból. Sok j-rocker hasonlít egymásra, egymást majmolják, de BAN-nál tényleg senki nem jut eszembe aki kicsit is hasonlítana rá, Ő tényleg egyedi.Most nem fogom feltölteni az összes kinézetét ami csak eddig volt, de itt van egy pár.

Eleinte még csajos kinézete volt, két coff félig szőke félig rózsaszín haj. Ennél még eszembe jut Mashiro. Nem mondom hogy így még nem bírtam, csak ő neki egyáltalán nincs csajos feje, de szerencsére átváltott az őrültebb kinézetekre. Volt taraja meg mindenféle haja is. Ami még elég kirívó rajta azok a vadabb sminkjei, a kontaklencséi ,valamint hogy nagyon sok piercingje van :D

Amit még nagyon bírok benne, hogy az évek alatt egyszer sem adott alább a kinézetéből. Sok bandánál az van, hogy ha már kicsit híresebbek máris tök egyszerű ing/öltöny kinézetük van + hajvágás tök normálra. Elsőként kapásból a ViViD jut eszembe, akiknek már a zenéje közel sem olyan jó és egyedi mint régen volt..Szerencse ez a banda elkerülte ezt - bár néhány tag eléggé visszafogott lett - de BAN egyáltalán nem. Úgy vettem észre váltogat a kicsit feminisebb és a vadabb külsők között.

Amit elég rossz volt olvasni, hogy az együttes visszavonul meghatározatlan időre. Nagyon szerettem pedig, elég kevert zenéj jáccottak, ettől volt igazán eredeti a hangzásuk. Az egyik gitáros már szóló karrierbe is kezdett, úgyhogy BAN-nal nem tudom mi lesz. Bár megjelent egy kis singleje még korábban, de nem hiszem, hogy ebbe fogna nyomulni. Remélem nem tűnik el, mert tényleg elég nagy kedvencem.
Amit azonban sosem tudtam, hogy mégis mi lenne, hogy a blogja fejlécén mindig egy idősebb emberrel fejével szerepel :D Nem tudom mi a fene lehet ez, talán valami japán meme? Vagy egyik ismerőse, papája?XD Aki tudja plíz írja meg, mert nem tudok rájönni.

Régebben készítettem róla egy fanvideót, azóta már megjelent pár videója az együttesnek, így pár ökörsége kimaradt belőle.

Itt egy újabb videója:


Végezetül pár "civilesebb" kép róla.





2012. július 10., kedd

# 384. Új CD és könyv szerzemények :D

Végre én is nyertem valamit!: D http://shattered-tranquility.net/ nevű jrockos oldalon volt nyereményjáték. Be kellett kommentálni bizonyos bejegyzések alá és akkor kaptál az email címedre egy X jegyű számsor kódot. Majd határidő után kisorsoltak három nyertest és leírták melyik az a három kód ami nyert :D Szerencsére én a harmadik voltam xD És lehetett választani nyeremények közül hogy cd-k,dvd-k,shoxx újság, fylerek, photosettek stb. Én a Royz CD-t választottam :D Mert nagyon szeretem azt az együttest :D Elkérték az adataimat emailbe és kb. 2 hét alatt meg is jött :D Egy CD-n van két számuk, mert ez csak egy single, míg a DVD-n rajta van a Noah PV klip és a Making Of.
Aztán vaterán találtam három olcsó könyvet az egyik kedvenc íróimtól, 3400 ft-ért vettem meg a 3-om darab kb 500 oldalas vaskos könyveket :D Márk pedig pont pesten volt és megvetettem vele, hogy hozza haza nekem xd
Ja és megvettem a kedvenc újságok két új számát a Hihetetlen magazint :D Ezek a témák érdekelnek a japán dolgok mellett :D A simába most sok érdekes dolog van, most pedig van egy extra 144 oldalas szám is, ami csak magyar esetekkel foglalkozik :D

2012. június 7., csütörtök

# 379. Screw koncert

Uruhával és tesójával mentem koncertre, előtte még náluk elkészültünk, valamint ebayről megrendeltük a cuccokat nekem is conra. Iszonyat jó volt a koncert, a srácok nagyon oda tették magukat. Csak azt sajnálom, hogy nem jöttek le a buli után aláírást adni. Nem lehetett kamerázni, de egy 20mp-es videót azért csináltam, mivel körülöttem vagy 3-4-en is kameráztak, de úgy hogy már szinte az énekes képébe nyomta a telefont a kiscsaj és ezt nem veszik észre, engem meg egyből leszólnak máskor? Na mindegy, hát ennyi:

Egyébként nem értem: a külföldi turné helyeken szabadon lehetett videózni és fotózni, akkor itt miért nem? Az hülyeség, hogy a kiadó nem engedi, mert akkor az összes többi helyen nem engednék...szóval wtf...

Pedig vettem fotószettet is, de végül nem lett aláírva:

Pár ismerőssel is összefutottam és láttam: Lejlust, Krisztit,Sakurát,Yorut,Bernadettet, Chifflét!:D
A tagok egyébként twitteren írtak magyarul is (többnyire sztem gugli fordító segítségével XD), a koncert előtt és után is!
Végezetül a számlista, amit leadtak:
01.The Abyss
02.Duality
03.Deep Six
04.Brainstorm
05.Cursed Hurricane
06.Ancient Rain
07.Death’s door
08.Gather Roses
09.Wailing Wall
10.Vegas
11.Kairos
12.Vanquish
13.Raging Blood
14.Barbed wire
15.S=r&b

encore:
16.Zansatsu Fiction
17.Nanairo

2012. május 31., csütörtök

# 377. Screw jegy és újra Szentkúton :D

Na most az itteni fesztiválról kéne írnom, mert az előbb történt mint ez a két dolog, de még nem esett jól feltölteni a videót youtubra stb. xD

Szandival megrendeltük a Screw jegyet és kedden be is mentem érte tarjánba az ibusz irodába. Eddig nem is tudtam, hogy itt tarjánba is kinyomtatják, legalábbis nem láttam a listába.
Már várom a koncertet, kíváncsi vagyok milyen lesz :D
Pünkösd hétfőn meg voltunk Szentkúton megint. Rohadtul sokan voltak az ünnep miatt ugye. Vannak remetebarlangok egy felfelé vezető úton az erdőbe, ott még sosem voltam, de most oda is kimentem. Tök fasza a kilátás, meg a barlangok is jók xD
Senki vallását nem akarom megsérteni, elvileg én is keresztény vagyok, de ennyi baromságot amit a hívők beszélnek...pl hallottam ahogy két faszi beszéli, hogy "jajj hát a vatikánnak is voltak félrevezetései az emberekkel szemben" stb. és hogy "jajj dehát fölülről irányítja őket is a jóisten, úgy alakul minden ahogy ő akarja" -.-" micsoda vallási fanatizmus.
Ennek ellenére csak azért szeretek oda járni, mert olyan nyugodt csendes hely, meg szépen is néz ki. Vettem itt Szandinak egy tök fasza ajándékot, legalábbis remélem majd teccik neki, koncert napján adom oda :D

2012. március 12., hétfő

# 363. PLUNKLOCK koncert és Nippon Shoxx #32


Végre, már úgy vártam ezt a koncertet és elérkezett a napja:D Szerencsére Uruhám pár nappal előbb megtudta venni a jegyeket rá, mert akik helyben vették valami kis szar papírfecni darabot kaptak, nem pedig jegyet xD Felmentem Pestre, elkészültünk Uruval és már elég hamar kiértünk a Crazy mamához - 6 óra körül- ahol a koncert volt. 1-2 ismerőssel összefutottam, de Rékát és Dalmát vártam, mert tudtam hogy ők is jönnek. Dalma elé kikellett menni, letámadta valami pali hogy menjen vele piálni xD Réka is megérkezett aztán. Hát az első sorba akartunk kerülni, de a harmadikba sikerült. Sajnos rohadtul kevesen voltak a koncerten 50-70 ember körülbelül :/ Én vettem egy fotószettet valamint megvettem a banda egyik CD-jét.
A koncert nagyon jó volt, várom hogy megjelenjenek az új számaik a srácoknak, mert nagyon sok teccett. Asszem egyetlen egy volt amire azt mondtam, hogy szörnyű de a többi mind jó volt xD Koncert közben hülyéskedtünk is, Pinky Dinky & Punkrock XD A vásárolt dolgokat aláírattam :D Azon viszont majdnem besírtam mikor hallottam, hogy Pinky valakinek írja alá a cuccot és ott mondja magának, hogy "I"m cute men" XDDDD LOL A koncertről ennyit leírva, a bejegyzés végén ott vannak a videók amiket készítettem. Jah és alap, hogy csináltunk közös képet is az egyik még normális, a másikon meg idióta fejeket vágunk XD

Réka már nemjött, de ezután átmentünk az NS buliba. Uruhám ingyen bekerült, hála Nikynek XD Összetalálkoztam pár ismerőssel,Lejlával pl.:) Vicces volt, hajót meg ilyeneket csinált papírból xD Egyébként ez volt barátnőm első NS-je, de a lehető legrosszabbat fogtunk ki. A következő volt jellemző erre a partyra: 1. a kis picsák hulla részegen dőlnek mindenfelé 2. mindenki csak jobbra-balra szaladgál mint aki nem találja a helyét és alig táncoltak 3. eddig is volt olyan a bulikon, hogy lány-lánnyal smárol, de mikor már azt látom hogy divatból minden második idióta ezt csinálja a barátnőjével elhányom magam. főként akkor mikor azt láttam, hogy két debella állat is ott nyelvez egymással tőlünk két méterre. szóval shit party volt. Hajnali 3-4 körül el is köszöntünk a többiektől és hulla fáradtan mentünk haza Uruval és egy jót aludtunk :)

Most pedig a koncert videók. Csak az elsőt teszem be így teljes képbe,hogy ne lassuljon be az oldal a sok videótól, de a többi 7-et a linkre kattintva meglehet nézni. Tudom, hogy a hang nem a legjobb minőség, de ez van :)


PLUNKLOCK KONCERT 2. -LINK-
PLUNKLOCK KONCERT 3. - LINK-
PLUNKLOCK KONCERT 4. - LINK -
PLUNKLOCK KONCERT 5. - LINK -
PLUNKLOCK KONCERT 6. -LINK-
PLUNKLOCK KONCERT 7. -LINK-
PLUNKLOCK KONCERT 8. -LINK-