2012. július 15., vasárnap

#385. Két nap Miyuuval és két nap Alexával :D

Huhh eléggé le vagyok maradva a blogolással, történt egy csomó minden amiről még egy szót sem írtam xD
Csütörtökön kitaláltuk Miyuuval, hogy elmegyünk a Nyírjesbe, ott az erdőben van ilyen tó amiben lehet fürödni, meg van 1-2 kocsma is :D
Megvettük a piát, sört, bort és útra fel! xD Hát kurva sokat kellett gyalogolni, leszakadt a lábam mire odaértünk xD Közben beszéltünk mindenféléről xd Szerencsére a vége felé megállt két nő mellettünk autóval, hogy odamegyünk-e, mert ha igen akkor elvisznek :D Úgyhogy szerencsére felvettek X) Én még sosem voltam ott szal tök fasza a tó is meg minden *-* Kezdett besötétedni, kitaláltuk, hogy még megmaradtak a borok, de majd csak azután isszuk meg hogy a kocsmába még megiszunk 1-2 sört :D Beültünk és olyan rosszra fordult az idő, hogy elkezdett villámlani meg szakadni az eső xD Hát mondom ez kurva fasza , egész nap meglehetett dögleni a melegbe, most meg ez xD Aztán mondta a kocsmáros nő, hogy már zárnak be, menjünk kifelé xD Am ilyen kiülős hely volt, a kocsmának volt egy udvara székekkel asztalokkal stb. Na kimentünk és jajj hova menjünk, visszamentünk a tóhoz ott felbontottuk a bort X)
De rohadtul szakadt az eső és nem akartunk elázni. Hát ugye volt a másik kocsma szintén udvarral, és a kapun nem lakat volt, hanem ilyen felnyithatós. Szóval szépen kinyitottuk, odamentünk egyik asztalhoz és felhúztuk a napernyőt, hogy ne ázzunk meg XDDD nem akartunk mi semmi rosszat csak nem tudtunk hova menni xD Hát hogy ott mennyi időt voltunk nemtom, mert már jött a bor hatása mindkettőnknél xD Egy ideig elvoltunk, de aztán valahogy észrevettek minket, mert a kocsma mellett ott a tulaj háza egyből és feloltották a lámpát xD Na mivel nő volt én kezdtem el pofázni, hogy ne haragudjon csak nincs hova menni és megázunk stb. és ahoz képest tök értelmes volt, mondta hogy oké csak menjünk el xD Jah azt persze letagadtam hogy a kaput én nyitottam ki, mondom már nyitva volt XDDD Szóval leléptünk onnan, de szerencsére az eső már nem annyira esett akkor. Vissza mentünk a másik kocsmához. Erre Miyuu kitalálta, hogy ő átmászik a kapun, csak segítsek neki, és átad majd egy széket amire leülhetünk xDD Mondom oké XDDDD Na ez meg is történt, én nem akartam leülni, szal Ő leült. Még elvoltunk egy ideig és én nem is voltam álmos....hát ez a hülye meg elaludt a széken annyira kész lett xD Lökdösöm, azt hittem csak viccel és tetteti xD De nem xDD Hát mondom ez nemigaz xD Még boroztam magamba és mikor kezdtem fáradni már nekem is kellett szék. Átmásztam én is és átdobtam magamnak egy széket a kapun, jó nagyot csörrent, de szerencsére senki sem vette észre xD Leültem Miyuuval szemben és már én is elszenderedtem xD Kireggeledett, már egy cuki cica is ott kószált körülöttünk és azzal szórakoztunk :D
Megnéztük mikor jön busz, mert ott volt pár méterre a buszmeg, áhh már nem kellett sokat várni, gyerünk el addig a tóhoz X) Otthagytuk a széket, meg a bort is, majd visszafele jövet elteszem. ...jövünk vissza a tótól, nagy csörrenést hallunk meg minden, hát ennek a kocsmának a nőtulaja volt az autóval, megáll mellettünk és kérdi hogy mi szedtük-e ki a székeket XD Én meg mondtam, hogy dehogyis, hát most jövünk vissza , a tónál voltunk. És mondta hogy oké és elment XD Szerintem nem vettem be XDDDD Na de a székeknek és vele együtt a bornak is hűlt helye volt XDXDDD
Vártuk a buszt..semmi, nem jött, rohadjon meg!XDDD Elindultunk vissza gyalog, ami nem volt túl jó másnaposan xD De kezdett jobb idő lenni. Elértünk egy kisboltot ott vettünk innivalót meg chipset, majd leültünk a jáccótérre pihenni X) Egy hülye öreg faszi is odaült mellénk a padhoz és pofázott valamit, de már nem emlékszem hogy micsodát, de szerencsére később elment xD meg ott is volt egy cica Miyuu azt is hívogatta xD Aztán jáccottunk ;D
Kipróbáltuk azt az izét aminek most nem jut eszembe a neve XD Oké tudom marha értelmes vagyok, de ott a videón xd Én is meg Miyuu is suhantunk egy párat vele X)

Valahogy jobban élvezem most a jáccótereket, mint kiskoromban XDXDD Kár hogy a kazári jáccótéren nincsenek ilyenek XDXDDD
Ott elvoltunk egy ideig, aztán pedig téptünk haza. Hogy én mennyire hulla lettem a végére.. xD A buszozást végig aludtam, és otthon is aludtam xD Fuckyeah, de azért megérte, ennyit már rég trollkodtam meg hülyéskedtem XDDD Nm hittem volna hogy egy unalmasnak induló csütörtök délutánból ilyen fasza délután, éjszaka és reggel lesz XDXDD

A következő héten se unatkoztam pár napot, most meg Alexandrával találkoztam :D
Hát most erről sok mindent nem tudok írni, akkor is elmentünk a jáccótérre hintázni XD
Megnéztük az Erő krónikáját, ami amúgy nem volt egy nagy szám film, sőt, Ő kibaszottul unta, de én már végig akartam nézni xD Aztán megnéztük a Csizmás, a kandúrt is. Hát nekem meg az nem jött be annyira, a Shrek meg ezeknek a nyomába sem érhet az a mese, azt hittem sokkal jobb lesz. Firkálgattunk 1-2 is, meg fotózkodtunk, de értelmes kép (mármint amin értelmes a fejem XD) nem nagyon született, de azért na egyet felrakok ez a legeslegeslegtűűrhetőbb!XD Csak azért rakom fel ha már Miyuuval van akkor vele is legyen xD Pedig itt szőrös a pofám, meg a hajam is összevisszavan wáá na mindegy xD

Úgyhogy egyenlőre most ennyit írok, még 1-2 bejegyzést írok Con előtt, amik még fontosabb, aztán végre szombaton irány pest és conconconconcooooooooooon~! *-*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése