Huhh eléggé le vagyok maradva a blogolással, történt egy csomó minden amiről még egy szót sem írtam xD Csütörtökön kitaláltuk Miyuuval, hogy elmegyünk a Nyírjesbe, ott az erdőben van ilyen tó amiben lehet fürödni, meg van 1-2 kocsma is :D Megvettük a piát, sört, bort és útra fel! xD Hát kurva sokat kellett gyalogolni, leszakadt a lábam mire odaértünk xD Közben beszéltünk mindenféléről xd Szerencsére a vége felé megállt két nő mellettünk autóval, hogy odamegyünk-e, mert ha igen akkor elvisznek :D Úgyhogy szerencsére felvettek X) Én még sosem voltam ott szal tök fasza a tó is meg minden *-* Kezdett besötétedni, kitaláltuk, hogy még megmaradtak a borok, de majd csak azután isszuk meg hogy a kocsmába még megiszunk 1-2 sört :D Beültünk és olyan rosszra fordult az idő, hogy elkezdett villámlani meg szakadni az eső xD Hát mondom ez kurva fasza , egész nap meglehetett dögleni a melegbe, most meg ez xD Aztán mondta a kocsmáros nő, hogy már zárnak be, menjünk kifelé xD Am ilyen kiülős hely volt, a kocsmának volt egy udvara székekkel asztalokkal stb. Na kimentünk és jajj hova menjünk, visszamentünk a tóhoz ott felbontottuk a bort X) De rohadtul szakadt az eső és nem akartunk elázni. Hát ugye volt a másik kocsma szintén udvarral, és a kapun nem lakat volt, hanem ilyen felnyithatós. Szóval szépen kinyitottuk, odamentünk egyik asztalhoz és felhúztuk a napernyőt, hogy ne ázzunk meg XDDD nem akartunk mi semmi rosszat csak nem tudtunk hova menni xD Hát hogy ott mennyi időt voltunk nemtom, mert már jött a bor hatása mindkettőnknél xD Egy ideig elvoltunk, de aztán valahogy észrevettek minket, mert a kocsma mellett ott a tulaj háza egyből és feloltották a lámpát xD Na mivel nő volt én kezdtem el pofázni, hogy ne haragudjon csak nincs hova menni és megázunk stb. és ahoz képest tök értelmes volt, mondta hogy oké csak menjünk el xD Jah azt persze letagadtam hogy a kaput én nyitottam ki, mondom már nyitva volt XDDD Szóval leléptünk onnan, de szerencsére az eső már nem annyira esett akkor. Vissza mentünk a másik kocsmához. Erre Miyuu kitalálta, hogy ő átmászik a kapun, csak segítsek neki, és átad majd egy széket amire leülhetünk xDD Mondom oké XDDDD Na ez meg is történt, én nem akartam leülni, szal Ő leült. Még elvoltunk egy ideig és én nem is voltam álmos....hát ez a hülye meg elaludt a széken annyira kész lett xD Lökdösöm, azt hittem csak viccel és tetteti xD De nem xDD Hát mondom ez nemigaz xD Még boroztam magamba és mikor kezdtem fáradni már nekem is kellett szék. Átmásztam én is és átdobtam magamnak egy széket a kapun, jó nagyot csörrent, de szerencsére senki sem vette észre xD Leültem Miyuuval szemben és már én is elszenderedtem xD Kireggeledett, már egy cuki cica is ott kószált körülöttünk és azzal szórakoztunk :D Megnéztük mikor jön busz, mert ott volt pár méterre a buszmeg, áhh már nem kellett sokat várni, gyerünk el addig a tóhoz X) Otthagytuk a széket, meg a bort is, majd visszafele jövet elteszem. ...jövünk vissza a tótól, nagy csörrenést hallunk meg minden, hát ennek a kocsmának a nőtulaja volt az autóval, megáll mellettünk és kérdi hogy mi szedtük-e ki a székeket XD Én meg mondtam, hogy dehogyis, hát most jövünk vissza , a tónál voltunk. És mondta hogy oké és elment XD Szerintem nem vettem be XDDDD Na de a székeknek és vele együtt a bornak is hűlt helye volt XDXDDD Vártuk a buszt..semmi, nem jött, rohadjon meg!XDDD Elindultunk vissza gyalog, ami nem volt túl jó másnaposan xD De kezdett jobb idő lenni. Elértünk egy kisboltot ott vettünk innivalót meg chipset, majd leültünk a jáccótérre pihenni X) Egy hülye öreg faszi is odaült mellénk a padhoz és pofázott valamit, de már nem emlékszem hogy micsodát, de szerencsére később elment xD meg ott is volt egy cica Miyuu azt is hívogatta xD Aztán jáccottunk ;D Kipróbáltuk azt az izét aminek most nem jut eszembe a neve XD Oké tudom marha értelmes vagyok, de ott a videón xd Én is meg Miyuu is suhantunk egy párat vele X)
Valahogy jobban élvezem most a jáccótereket, mint kiskoromban XDXDD Kár hogy a kazári jáccótéren nincsenek ilyenek XDXDDD Ott elvoltunk egy ideig, aztán pedig téptünk haza. Hogy én mennyire hulla lettem a végére.. xD A buszozást végig aludtam, és otthon is aludtam xD Fuckyeah, de azért megérte, ennyit már rég trollkodtam meg hülyéskedtem XDDD Nm hittem volna hogy egy unalmasnak induló csütörtök délutánból ilyen fasza délután, éjszaka és reggel lesz XDXDD A következő héten se unatkoztam pár napot, most meg Alexandrával találkoztam :D Hát most erről sok mindent nem tudok írni, akkor is elmentünk a jáccótérre hintázni XD Megnéztük az Erő krónikáját, ami amúgy nem volt egy nagy szám film, sőt, Ő kibaszottul unta, de én már végig akartam nézni xD Aztán megnéztük a Csizmás, a kandúrt is. Hát nekem meg az nem jött be annyira, a Shrek meg ezeknek a nyomába sem érhet az a mese, azt hittem sokkal jobb lesz. Firkálgattunk 1-2 is, meg fotózkodtunk, de értelmes kép (mármint amin értelmes a fejem XD) nem nagyon született, de azért na egyet felrakok ez a legeslegeslegtűűrhetőbb!XD Csak azért rakom fel ha már Miyuuval van akkor vele is legyen xD Pedig itt szőrös a pofám, meg a hajam is összevisszavan wáá na mindegy xD
Úgyhogy egyenlőre most ennyit írok, még 1-2 bejegyzést írok Con előtt, amik még fontosabb, aztán végre szombaton irány pest és conconconconcooooooooooon~! *-*
Lementem gyarmatra Miyuuhoz és Domihoz a hétvégén :D Kijöttek elém a buszhoz,utána mentünk a Tescoba vodkát venni xD Megvettük és beültünk valami kiskocsmába,nemtom már mi volt a neve xD Ott kemény 1 kólát vettünk,és mindig töltöttük bele a pohárba sunyiba a vodkát a kólával xD Érdekes volt hogy mikor odajött a pultos csaj elcuccolni mindig hol ugyanannyi volt a pohárba hol meg több xD És jáccottunk egy jó játékot is,kb annyi a lényege hogy vannak cetlik,amire felvan pl: szeretem xy-t és húzni kell egymásról a cetliket,mintha egy pakli lenne,és ami igaz rád,akkor ihatsz a piából,ha nem igaz, akkor nem iszol,és húz a következő és így megyünk körbe körbe xD Ezután mentünk a táncházba,hát a zene az szar volt,mondjuk hol tuc-tuc szólt hol meg idegbeteg zene de elment,annyira nem figyeltem rá xD Táncoltunk,meg vettünk sört is ,ellenkeztünk egymással meg mittomén xD Harapások még most is fájnak xd
Aztán összeismerkedtem egyik barátnőjükkel,táncoltam vele meg stb,aztán az expalija majdnem leszedte a fejem,sikerült is volna neki amilyen nagy darab hozzám képest xD
Na de 3 óra körül kitaláltuk hogy gyerünk el Domihoz mert itt már unalmas,szal felmentünk mind a hárman,ettünk virslit xD Aztán aludtunk,csak tőlem nem lehetett mert senkit sem hagytam aludni főleg Domit,mert pofáztam neki a hülyeségeimet xD Az ágyon alig fértünk el xd Aztán egy idő után domi megunt és inkább felkelt xDD
Na aztán reggel 7kor el kellett húznunk a csíkot xD Segáz,levittek autóval a buszmegbe és húztam haza xD Faxa éjszaka volt és eseménydús xDDD