Megint egy hónappal vagyok lemaradva a blogomban, de ez már nem is meglepő, mert minden egyes új bejegyzést ezzel kezdek... XD
Egy hónappal ezelőtt volt a nyári egy hetes szabadság, még augusztus elején és akkor hazamentem vidékre, Kazárra.
Miért különb, mint Budapest? Épphogy csak leszállok a buszról késő este
és nem mást hallok, mint a természetet. A Természet csodálatos halk
dallamát, de egyben csendjét is, azaz a tücskök ciripelését, a fák enyhe
suhogását. Nincs zaj, nincs forgalom, nincs semmi, mi megzavarná a
nyugalmat. Látom, hogy az éther végtelenjében csillagok tucatjai
pislákolnak - még egy csillagkép vonalai is kirajzolódnak, de bevallom,
nem ismerem fel - és az ég másik részén
kósza felhők lassan haladnak át a falu fölött. A legkellemesebb viszont
a levegő. Mélyen magába szippantja az ember és érzi, hogy mennyivel
tisztább, mint a nagyvárosi. Még azok sem tudhatják milyen pompás, akik
annak nagyon a szélén, a külső kerületekben laknak. Össze sem
hasonlítható. Az ember itt érzi, hogy tüdeje megtelik az üde, nyárias
ájerrel, ami tartalmazza a füvek, a fák, a levelek illatait is.
Elhívtam az ismerősöket, azaz Anitát, Lehelt és Attilát, hogy jöjjenek le két napra és kiránduljunk egy jót. Kivették szálláshelynek a Kulcsosházat, vettünk egy csomó kaját és piát, majd így első napon a közeli tóhoz mentünk el. Eléggé benőtte a fű az utat a domboknak, pedig még amikor utoljára voltam kint járható volt. A lényeg, hogy mégis kijutottunk és nagyon jó időt is fogtunk ki hozzá. Leterítettük a domboldalba a pokrócot és néztük a gyönyörű, csendes, nyugodt tájat. Szürkületben aztán hazaindultunk és átmentünk hozzánk, hogy megmutassam a többieknek a csillagászati távcsövemet. Sajnos a Holdat nem lehetett látni, pedig azt szerettem volna megmutatni vele a legjobban. Ettől független gyönyörűen ragyogott ezernyi csillag az égen és szép estét fogtunk ki. Mondanom sem kell, hogy közben azért szomjasak sem maradtunk és az éjszaka már mindenfelé csillagokat láttam XD
Másnap úgy voltam vele, hogy elmegyünk a riolittufához. A cigányhegynek mentünk fel, és egy ideig jó úton is haladtunk, de aztán valamelyik elágazásnál rossz irányba mentünk tovább és végül a kőszénfejtőnél kötöttünk ki. Visszafelé menet ismét rossz elágazáson mentünk és végül még az eső is elkezdett zuhogni és megáztunk az erdőben XD Inkább azon az úton kellett volna menni, ahol biztosan tudom, hogy a tufánál kötünk ki...xd szóval akárhogy is, oda nem jutottunk el, ettől függetlenül a második napon is jót kirándultunk.
Alighogy elmentek a srácok haza, két nappal később Adri jött hozzám. Neki is megakartam mutatni a helyeket és sétáltunk egyet. A parkban behülyítettük a barátnőjét mindenfélével xd Este pedig...este? Éjszaka! Hintáztunk egyet a játszótéren. Az égbolt még jobban ragyogott, mint amikor pár nappal korábban a többieknek mutattam meg. Nagyon sok hullócsillagot láttunk és hajnali kettőig voltunk kint. Másnap elmentem vele is a tóhoz. Viszont mi olyan későn értünk ki oda, hogy már akkor elkezdett sötétedni, ettől függetlenül elüldögéltünk még akkor is. Hát szinte vaksötétben kezdtünk el visszamenni és még a telefon lámpájával is alig láttunk valamit xdd Mit össze szenvedtünk mire visszaértünk az útra, ráadásul mikor még hazaértünk, akkor újra kimentünk a játszótérre is. :D
Az utolsó napon már sok mindent nem csináltunk, jártunk még egyet a faluban, amikor meg a buszhoz mentünk - mert hogy én is jöttem fel már Bp.-re, anya kikísért minket Picúrral a buszmegállóba.
A csillagok alatti hintázás pedig megihletett :D
Éjszaka van, csönd és csak a tücskök ciripelése hallatszik. Az utca lámpái is úgy tizenöt méterre vannak a parktól, ahol éppen vagy, így semmi nem zavarja a körülötted lévő sötétséget. Beleülsz a hintába, minimális erőt veszel és meglököd magad. Beleszippantasz a friss, tiszta és enyhén hideg levegőbe. Érzed, hogy tüdőd megtelik tisztaságával. Egyre magasabbra lendülsz a hintával és mindeközben csodás látvány van a fejed felett. A kékes színnel kikövezett Tejút és a gyémántként ragyogó csillagok milliárdjai. Ilyenkor minden megszűnik létezni és talán belegondolsz, hogy milyen apró kis helyen élsz a Világegyetemben. Csak bámulsz és bámulsz; miközben lököd magad előre-hátra, és úgy érzed, hogy a lendülettel előretörsz a fellegekbe és felrepülsz eme fényességek közé, hogy bejárd az egész eget átívelő csillagösvényt.
