2016. június 29., szerda

# 474. - Egri előadásom, Rádióban, Tiamat Társaság, Lehívó jel és Lejlázás :D

Na, hát nem időrendi sorrendben a haladok most az események szempontjából, ugyanis május végén volt egy legénybúcsú, valamint júliusban egy esküvő, méghozzá Szabolcsé, viszont ezekről még nincsen kép és addig semmiképpen sem akarok írni erről a fontos eseményről :D
Addig is elmondom mik történtek júniusban, ez főként "ufós" poszt lesz, de azért egy kis Lejlázást is belecsempésztem.
Igen, ugyanis végre hazajött Japánból és egyik estén együtt vacsoráztunk és söröztünk a Piszkos Fredben. Megint kaptam ajándékot, többnyire édességeket, meg egy tök jó csuklószorítót. Csomót nevettük és valamikor éjszaka estem haza, addig voltunk:D





Az ufós dolgaimban a következő haladás van: budapestiek és felvidékiek megalapították a közös csapatukat a Tiamat Társaságot! Össze is ültünk beszélgetni és megvitatni a közös terveket, hogy miket fogunk csinálni a jövőben. Ez egyelőre titok, de bőven vannak ötletek. Egyet már ki is viteleztünk, amiről nem írhatok bővebben, mert arról majd a TT  honlapján lesz részletesen szó, csak egy képet közlök, aki benne mozog ebben a témában, az tudja miről van szó. :D Ehez még hozzájött egy szép Holdtölte, éjszakázás és szúnyogcsípések sokasága. 



Ja igen. Attilát elráncigáltam, hogy nézzünk meg a Planetáriumba egy ufós dokumentum filmet, mert hát jaj milyen már, hogy ilyet adnak pont ott! Elég meglepő. Beültünk és furcsa volt, hogy a hátunk mögé egy sor gyerek ült le és ennyi. Hát elnéztem egy héttel a dátumot....a doku.film csak egy héttel később lett volna, mi meg beültünk valami gyerek műsorra. Azt hittem az agyam szakad ki, amikor a filmben megszólalt a Szaturnusz, hogy "Szervusztok gyerekek, nekem van a legszebb gyűrűm haha" meg ilyenek XD
Legalább képek is voltak kiállítva a folyosón és azokat megnéztük.


A hónap közepén meghívtak az online hallgatható Bredd Rádióba. Valójában Peti ajánlott be, hogy én is ezzel a témával foglalkozom. Eredetileg a "contactee" mozgalomról beszéltem volna, de aztán arról alig esett szó és jött ott minden kérdés. Eleinte kicsit döcögősen ment a dolog, de aztán belerázódtam és elég jól zártuk le az adást. Sajnos végig azt hittem, hogy telefonnal fel lett vége - mert annó Petiét is felvették - de előtte szólni kellett volna, én meg nem szóltam. Szóval szívás, felvétel nincs, de kép legalább van.


Az elmúlt héten végül Egerben sikerült újra előadást tartanom "Ősi idegenek és építmények" címmel. Szerencsére nem egyedül mentem le, mert jött velem Anita, Lehel és Attila is. Végül anya is eljött a barátnőjével megnézni. Nem volt sem telt ház, de kevés sem volt a létszám, de jól volt ez így. Mónika nagyon aranyosan mutatott be a közönségnek, majdnem másfél órát beszéltem - közben egy kis szünettel. Megmutattam a sumer pecséthengeres rajzom és a fából készült egyiptomi madarat is. Utána pár kérdés jött a közönségtől és bár ha jól vettem észre néhol nem értett mindenki egyet, összességében elég jól sikerült az előadás és tetszett az embereknek. Hazafelé a vonaton pedig szuperül elbeszélgettünk meg iszogattunk a többiekkel :DD






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése