2016. május 31., kedd

# 473. - Kirándulások sokasága

Az ufókonferencia óta nem is írtam semmit, pedig sok jó dolog történt azóta. A hétvégét megpróbálom mindig kihasználni, hogy valami programot csináljak, mert hétköznap megy a meló ezerrel.
 Április második felében Anitával, Attilával, Lehellel és a kislányokkal elmentünk nyársalni a Normafához. Eléggé szeles időt fogtunk ki, így repültek a dolgok mindenfelé az asztalról :D De szerencsére sütött a nap és egy jót is tudtunk kirándulni. Találtunk egy kicsi alagutat is, amibe bemásztunk, amíg nem vége szakadt, mert ott már be volt omolva.  A kicsik nagyon jól érezték magukat, én csak most találkoztam velük először, de aranyosak és nagy szövegeik vannak XD
 Elmentünk aztán az egyik kilátóhoz is, de nem sokáig voltunk, mert a szél majdnem lerepített minket.









Egy másik hétvégén Anitáéknál voltunk és egy jót iszogattunk, meg mindenfélét rajzoltunk, firkáltunk, hogy utána kitegyék a gyerekek rajzai közé :D Ja és: plejádi rapperek XD



Május elején a szokásos csapat kifáradt a Margitszigetre, csak most velünk tartott Indiné is. Olyan jó időt fogtunk ki, hogy leterítettük a fűre a heverőt és azon fetrengtünk xd Közben ötleteltünk ufós téren, hogy mit kellene csinálni majd a jövőben. Azután még kicsit átmentünk Anitáékhoz és ott a gyerekek olyan aranyköpéseket mondtak, hogy muszáj kitennem xd

- Mi leszel ha nagy leszel?
- Állatorvos!
- Miskolci Laci!
- Nyugdíjas!

*előveszi a kör alakú chips karikát és ráhúzza az ujjamra*
- Laci el jegyzeteltelek!

*bejön a szobába komoly fejjel és büfög egyet, majd méltóságteljese kijelenti*
- Mi vagyunk az osztály bohócai!

*megfogja az egyik sört az asztalról*
Laciiiii, koccintsunk a jövőre!





Végül most a hónap végén ismét kirándultunk - meglepő mi?XD - csak most csatlakozott hozzánk Brigi is. Egyelőre még titok, hogy mit tervezünk! :P A célpont most a Hármashatárhegy és környéke volt, az oroszlánszikla, és végül a hűvösvölgyi kisvasút sörözőbe ettünk egy pizzát. A kilátás gyönyörű volt, az idő szép és a társaság jó. Kell ennél több?







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése