2016. április 5., kedd

# 471. - Tavaszi Mondocon 2016

Ismét elérkezett a kétnapos Mondocon ideje és most először végre nem vidékről kellett felutaznom rá, hanem elég volt felszállnom a Metróra és fél óra alatt ott voltam. :D Egyébként ezt a sálat vettem rá ebayről, a többi cuccom most régebbi volt:




Első nap Bogi és 7 már vártak rám, kerestünk egy helyet, ahol lecuccolhattunk és elmentünk körbe nézni. Közben persze csináltunk pár cosplayessel fotót, valamint ismerősökkel is találkoztunk. Számomra az volt a furcsa, amikor a cosplayes kért meg engem, hogy csinálhat-e velem egy közös képet XD Aztán szerencsére megismertem egy-két újabb embert is, akikkel az óta is beszélgetek facebookon. 7 először vett részt a színpadon rajzversenyen és azt néztük végig Bogival, de sajna nem nyert, de érdekes verseny volt. Közben megjöttek Lejláék is és minden felé lógtunk. Este pedig Satsuki koncert volt. Őszintén szólva én nem nagyon voltam oda a zenéért, mert nekem túl lágy és sablonos. De a koncert elég jó volt, jó számokat is énekelt, igaz nem lett a kedvencem azóta sem. Bár amit nem hagyhattam ki, hogy csináljak vele egy polaroid képet, amit aztán alá is írt. A mellette lévő ismerősének közben pedig mondta, hogy „ikemen, host” stb. mert azt hitte nem értem miről van szó XD De tökre örültem neki, mert legalább akkor leesett, hogy a hajammal vagy a ruhámmal a japán hostokra akartam hasonlítani. A végén meg oda mondtam neki, hogy „bijin desu ne” amit nem győzött megköszönni :D 











Második nap sajnos szokáshoz híven kicsit pangás volt, kevesebb ismerős is jött el. Jobban ismét csak 7-el, Bogival és Hamyvel lógtam. Kitaláltunk, hogy cetlikre írunk szöveget, és aki bejön, annak odaadjuk. Hát egyetlenegy embernek adtam oda nagy nehezen XD Közben azért 1-2 „ismerősbe” is beleakadtam, akikkel eddig még nem találkoztam, csak facéről tudtunk egymásról. Valaki még ingyen muffint is osztogatott, amit ő maga csinált, hát baromira finom volt :P :D Ezzel körülbelül ki is merítettem a második nap tartalmát, hamarabb is hazamentünk, úgyhogy jöjjenek is a képek.








2016. március 24., csütörtök

# 470. - Kirándulás a Normafánál, Szent Patrik nap és találkozók



A hónap elejét azzal kezdtem, hogy egy páran elmentünk Indinéhez, hogy végre összegyűljön egy kis ufós csapat. Én és Betti később érkeztünk, mert a többiek már reggel átmentek hozzá. Kajáltunk, iszogattunk és közben elmondta mindenki a maga véleményét a különböző témákról. Jó kis társaság gyűlt össze és készítettünk pár képet is.




Attila, Anita, Lehel és én kitaláltuk, hogy elmegyünk a Normafához kirándulni majd 13-án. Én még soha nem jártam arra felé, úgyhogy nagyon tetszett. Szeretek az erdőben sétálni, és mióta Bp-re költöztem hiányérzetem is volt, mert Kazáron elég sokszor jártam a mezőre és az erdőbe. Benéztünk egy templomba, leültünk kajálni, söröztünk, megnéztünk két nagy fenyőt és távcsöveztünk is. Közben persze jókat dumáltunk és röhögtünk. :D








Késő délután visszaértünk a városba, de nekem még nem fejeződött be a napi program. Estefelé találkoztam Szabolccsal és Lillával, hogy dumáljunk egy jót a Stifler bárban. Változatos piákat ittunk, meg a nyári „terveket” beszéltük át.


A mostani hétvégén pedig Szent Patrik napi felvonulásra mentem el. Ez egy ír ünnep és már évek óta el akartam rá menni, mert minden évben megtartják Bp-n is. Most voltam először és Márkkal mentem el. Egy téren gyülekeztünk, nagyon sokan voltunk és ingyen whiskeyt osztogattak. Három – meglehetősen drága – sörért adtak egy ajándék kalapot is, de mivel annyit nem akartunk venni, így összeálltunk egy párral, hogy ha nekik nem kell a kalap, akkor hagy legyen az enyém és beleegyeztek :D Aztán elindult a sok ember felvonulni, szóltak a dobok és a dudák, elől mentek az ír vadászkutyák, nők táncoltak, lufik voltak mindenfelé és elől vitték a nagy Szent Patrik „bábut”. Közben mindenki sörözött, énekelgetett, majd pedig megérkeztünk a végállomásra, ahol be lehetett ülni egy kétszintes pubba. Ott három teremben is pattogós ír kocsmazenét játszottak az együttesek, valaki tánccolt, mi meg söröztünk Márkkal. A végére eléggé berúgtunk és éjfél körül indultunk haza. XD Nagyon bejönnek az ilyen bulik és biztos, hogy majd újra elmegyek jövőre is.






2016. február 18., csütörtök

# 469. - Budapesten: találkozók, szilveszter, NG stb.

Tavaly december óta nem volt új poszt, mert nagyon lusta voltam írni, meg sokkal elfoglaltabb is lettem ilyen-olyan okból kifolyólag. Most szösszentek egy ilyen képes beszámolót, arról, hogy amióta Budapestre költöztem hogy telik az élet a munka mellett :D

Újév előtt még beültünk a munkatársakkal az egyik kávézóba egy fasza kis koktélt meginni, és egyiküktől kaptam egy marcipános malacot is :D Hátha szerencsét hoz xD



A szilvesztert a Nippon Groove partin töltöttem. Túl sok választás amúgy sem volt ezen kívül egyébként buli terén xD Ott volt Ritsu, Kyo, Andi és még jó pár ismerős. Összességében nem volt rossz. Reggel pedig egyedül buszoztam haza, de mivel elszunnyadtam, kb. azt sem tudtam melyik kerületben ébredtem fel és nagy nehezen hazataláltam. 



2016-ban elsőként - ki mással is ne találkozhattam volna -, mint Lejlussal!
Pizzáztunk és söröztünk egy jót a Piszkos Fredben, és később 7 is csatlakozott hozzánk.


Azután január végén jött még egy NG buli, amin Niky is ott volt, valamint Tsukiyo, Álmos, Kyoék és még jó sok ismerős, szóval a társaságot eléggé rég láttam már ennyire együtt. Ita még tortát is kapott, mert születésnapja volt és egy lesifotón az is meg lett örökítve. Nekem meg pont a hülye vigyorgó fejem lett lekapva.


Egyik hétvégén pedig átugrottam Petihez, mert már rég találkoztunk. Készített velem egy rövidke interjút is - "rövidke" 1 órásat xD -, mert belefogja tenni a hamarosan megjelenő könyvébe. Köszönöm neki! Közben pedig pont hívott Lejla is, hogy nem-e találkozok vele és Tamarával. Úgyhogy Peti után feléjük vettem az irányt és este az utolsó metróig elszórakoztunk az egyik pubban. Vicces képek is készültek, de azokat még most sem kaptam meg xD



Persze időközben haza is mentem egy-kétszer. Picúrkával is voltam sétálni a mezőkön, mert örülök, hogy Budapestre költöztem, de a természetben való séta nagyon hiányzik, ahol nem az autók zúgnak és az emberek morognak, hanem teljes csöndesség és madárcsicsergés van. Bár éppen köd volt és este még távcsövezni sem tudtam. :(


A múlthétvégén pedig átjött Bettina. Eddig csak chaten beszéltünk és most találkoztunk először személyesen. Amúgy jól elvoltunk egész nap, este még meditációs zenét is hallgattunk meg masszíroztunk :D Másnap úgy volt, hogy pár ufós ismerőssel együtt találkozunk valakivel, így elhívtam Bettit is. A déliben összejött a csapat, aztán az egész program befuccsolt egy okból kifolyólag. De lett egy szálló ige Attila miatt: "mosom kezeimet", amit csak mi értünk miért vicces, de ide nem írom le XDD


Ennyi lett volna a képes beszámoló, úgyhogy bye-bye!~

2015. december 23., szerda

# 468. - Költözés Budapestre...

November végén végre sikerült az, amit már évek óta szerettem volna: Budapestre költözni és melóm is lett.
Igaz, eleinte nem indult könnyen: semmilyen normális vagy olcsó albérletet nem találtam, még kollégiumban sem volt hely és az utolsó pillanatban azt a megoldást találtuk anyával, hogy egy nőnél leszek egy ideig, amíg nincs jobb. Igaz, nála nincs internet, de csak ezer ft-ot kért volna el naponta a szállásért. 
Így hát munka előtt egy nappal felmentünk és nem hiába volt ez olyan olcsó: a nő egy vén banya volt, kb. mint Szörnyella a 101 kiskutyából, cigifüst mindenfelé stb. és a szálló sem saját szobából állt, hanem matracok voltak letéve a földre és valahol még 1-2 sötét bőrű, nem éppen derűs illető is aludt...
Na mondom innen mihamarabb el kell húznom, a cuccaim is féltettem nehogy lenyúlja valaki XD De kénytelen voltam ott maradni, mert abban a pillanatban nem volt más lehetőség.
Munkát végül a Magyar Menedék Könyvesházban vagy másik nevén, az Angyali Menedéknél kaptam és végül a főnököm adott egy albérlettippet, amit rögtön fel is kerestem. Késő délután meg is tudtam nézni a lakást és tökéletes volt. Úgyhogy az este folyamán át is cuccoltam a banyától ide, és nála szerencsére csak egy éjszakát kellett töltenem...A lakás a Déli pályaudvar mellett van, két szobatárssal, de elég nagy a hely és most lett felújítva az egész. Az asztalom, csak az enyém van tele mindennel XD


A munka pedig jó és élvezem. Amúgy is könyvmániás vagyok és most a teljes napot könyvek között tölthetem :D Na igaz, kicsit fárasztó is azért egész nap, csomagolnom kell, elmenni a könyvekért ha valami kifogy, pakolni, vevővel szóba állni, de ettől még nagyon jó! Úgyhogy gyertek vásárolni, sok jó könyv van!:D
Egyébként a többiek jó fejek, lehet velük nevetni is, és elvagyunk. Egyik nap "főnökkel" még Kraken rumot is ittunk meló után!:D
A bolttal egyébként egyszer kirakodtunk egy ezo vásáron is, hát ott annyi hülyeséget láttam, hogy az valami hihetetlen XD Még vettem egy varázsvesszőt is kemény 200 ft-ért, igaz nem használ, vajon miért nem? xD



Szerencsére egy-két ismerőssel is tudtam találkozni. Bár "poén", hogy mióta bp-n lakom sem conra nem tudtam menni, sem egy csomó itteni ismerőssel nem tudtam még összefutni, bezzeg mikor 100 km-re laktam tőlük, akkor sikerült XD
Lejlával találkoztam, már egy ideje nem láttuk egymást. Visszajött Japánból és hozott nekem ajándékot is, egy csomó édességet, hentai dobozos cukorkát, csengőt és egyéb apróságokat. Én pedig megvettem neki az új Kis Herceg könyvet és írtam is bele egy sort :D A T.G.I Friday's-ben megkajáltunk, aztán még egy pizzériába is beültünk és sört is ittunk. Nagyon jó este volt és alig várom, hogy újra összefussunk :D





Egy másik napon Patríciával találkoztam. Őt eddig csak fb-ról ismertem egy picit, aztán majdnem "szomszédok" lettünk, mert ő is ott lakott az Oktogonnál, ahol a korábban említett szörnyella is. Nagy nehezen összeegyeztettünk egy időpontot, és végül elég jól alakult a találkozó; beültünk a KFC-be és nevettünk egy csomót XD



Mosás terén szerencsétlenkedtem egyet, ugyanis a kedvenc fehér, illuminátusos pólómból ronda szürkés sötét lett, úgyhogy gondoltam veszek, keresek egy új, hasonló pólót. Végül fehéret nem találtam, de egy fekete megtetszett, amin érdekes minták vannak és meg is vásároltam. Valószínűleg így megyek majd szilveszterezni NG-re is :D


 Összességében eddig jól alakul minden és remélem így is fog maradni. Kicsit kevés időm van, de januárban már több lesz elvileg sok más egyébre is, amit tervbe vettem.
Bye-bye!