A következő címkéjű bejegyzések mutatása: niky. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: niky. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. február 18., csütörtök

# 469. - Budapesten: találkozók, szilveszter, NG stb.

Tavaly december óta nem volt új poszt, mert nagyon lusta voltam írni, meg sokkal elfoglaltabb is lettem ilyen-olyan okból kifolyólag. Most szösszentek egy ilyen képes beszámolót, arról, hogy amióta Budapestre költöztem hogy telik az élet a munka mellett :D

Újév előtt még beültünk a munkatársakkal az egyik kávézóba egy fasza kis koktélt meginni, és egyiküktől kaptam egy marcipános malacot is :D Hátha szerencsét hoz xD



A szilvesztert a Nippon Groove partin töltöttem. Túl sok választás amúgy sem volt ezen kívül egyébként buli terén xD Ott volt Ritsu, Kyo, Andi és még jó pár ismerős. Összességében nem volt rossz. Reggel pedig egyedül buszoztam haza, de mivel elszunnyadtam, kb. azt sem tudtam melyik kerületben ébredtem fel és nagy nehezen hazataláltam. 



2016-ban elsőként - ki mással is ne találkozhattam volna -, mint Lejlussal!
Pizzáztunk és söröztünk egy jót a Piszkos Fredben, és később 7 is csatlakozott hozzánk.


Azután január végén jött még egy NG buli, amin Niky is ott volt, valamint Tsukiyo, Álmos, Kyoék és még jó sok ismerős, szóval a társaságot eléggé rég láttam már ennyire együtt. Ita még tortát is kapott, mert születésnapja volt és egy lesifotón az is meg lett örökítve. Nekem meg pont a hülye vigyorgó fejem lett lekapva.


Egyik hétvégén pedig átugrottam Petihez, mert már rég találkoztunk. Készített velem egy rövidke interjút is - "rövidke" 1 órásat xD -, mert belefogja tenni a hamarosan megjelenő könyvébe. Köszönöm neki! Közben pedig pont hívott Lejla is, hogy nem-e találkozok vele és Tamarával. Úgyhogy Peti után feléjük vettem az irányt és este az utolsó metróig elszórakoztunk az egyik pubban. Vicces képek is készültek, de azokat még most sem kaptam meg xD



Persze időközben haza is mentem egy-kétszer. Picúrkával is voltam sétálni a mezőkön, mert örülök, hogy Budapestre költöztem, de a természetben való séta nagyon hiányzik, ahol nem az autók zúgnak és az emberek morognak, hanem teljes csöndesség és madárcsicsergés van. Bár éppen köd volt és este még távcsövezni sem tudtam. :(


A múlthétvégén pedig átjött Bettina. Eddig csak chaten beszéltünk és most találkoztunk először személyesen. Amúgy jól elvoltunk egész nap, este még meditációs zenét is hallgattunk meg masszíroztunk :D Másnap úgy volt, hogy pár ufós ismerőssel együtt találkozunk valakivel, így elhívtam Bettit is. A déliben összejött a csapat, aztán az egész program befuccsolt egy okból kifolyólag. De lett egy szálló ige Attila miatt: "mosom kezeimet", amit csak mi értünk miért vicces, de ide nem írom le XDD


Ennyi lett volna a képes beszámoló, úgyhogy bye-bye!~

2014. október 21., kedd

# 449. - Őszi Mondocon

Ez a con azért volt nekem különlegesebb, mert velem jött az újságíró "kollégám" Prusinszki István is, pedig ő egyáltalán nem ilyen japán fan. :D Sosem volt még conon, de valahogy rávettem, hogy tartson velem, nem fogja megbánni. Végül nem is bánta meg!

Eleinte izgultam, hogy milyen is lesz ez a con, mert a közelebbi ismerőseim folyamatosan visszamondták ilyen-olyan okok miatt, hogy nem jönnek, és féltem, hogy unalmas lesz, de nem így történt.
Sikerült befestenem a hajam tűzpirosra, olyanra amilyenre szerettem volna. Balszerencsémre a fényképezőgépek más-más színben adták vissza, mert nem érzékelték úgy a színt xD Az egyik rózsaszínnek, a másik bordósnak. Lejláé adta vissza tökéletesen a piros, élénk színt.

SZOMBAT

Reggel tehát találkoztam Istvánnal a stadionoknál, de ott volt már Fruzsi, 7, Márk és még 1-2 emberke is. A con a Hungexpoban volt,  csatlakozott hozzánk Eszter is, de egy idő után eltűntek Márkkal, mert én másfelé mentem Istvánnal. xD A bejáratnál a nyakamba ugrott Lina, nagyon aranyos volt.
Itt megköszönném Gregorynak a VIP jegyet, amit nekem hagyott meg, mert nem jött, így nem kellett sokáig sorban állnom :P

A csapattal leültünk a szokásos asztalunkhoz az emeleten, ahol beszélgettünk és firkálgattunk. Kitaláltam, hogy rajzolok egy mindent látó szemet a kezemre, ezután Márknak és Istvánnal is alkotnom kellett a kezére ugyanezt xD ILLUMINATI!!!!!



Mivel köztudott, hogy hosszú ideig nem tudok egy helyben maradni, mondtam Istvánnak, hogy gyerünk el körbenézni. Máris ismerősökbe botlottam: Anna, Berni, Raptor, Para Kim, O-chanék, Yuki és Yozora. A képek készítése persze nem maradhatott el :D O-channal marha értelmes képeket készítettünk egyébként XDD Kimentünk az előtérben is, azokhoz, akik nem vettek jegyet a rendezvényre és hát ott is sok ismerős volt.







 Közben megvettem Lejlának is a jegyet és hamarosan megérkezett, és szinte végig velünk volt. :D Imádtam az új fekete lencséjét, tiszta ufós szeme lett tőle XDXD Sajnos a koncertet már nem várta meg, így estefelé elbúcsúztunk egymástól. De előtte még jól megmasszíroztam a lábikóit, annyira fájt neki a sok ide-oda szaladgálástól :P






Melyssával is sikerült találkozni :3 Vele eddig csak neten beszéltem, előző conon látott, bejelöltük egymást és megbeszéltük, hogy majd a következőn - azaz a mostanin - majd odamegyünk egymáshoz. Hát megérte :D


Elmentünk Istvánnal sörért és megittunk szép lassan egy-kettőt. Este végül Nikyvel is sikerült hosszabban beszélgetni. Ekkor egy két percre elkaptuk Rékát, akit már ezer éve nem láttam, de pont sietett már haza így keveset tudtunk beszélni :c



Este Haruka koncert volt! Igazából nem fűztem hozzá sok reményt, neten meghallgattam 1-2 számát, de nem  estem tőle hanyatt, túlságosan átlagos volt. Ellenben a koncert elég jó volt, pár száma nagyon megtetszett. Ezután lehetett vele közös képet készíteni és autogramot is adott :D Megdicsérte a kezemen a rajzot, hogy milyen jó lett XD
( A con után dobtam egy üzenetet a facebookjára és válaszolt is :) )




Végül István adott nekem szállást és úgy volt, hogy ő is jön másnap, de sajnos nem így történt. Azt mondta kellemeset csalódott a conban és jól érezte magát, de még volt egy dolga, amit nem akart utolsó pillanatra hagyni. Minden esetre megittunk még este két sört és eldumálgattunk, majd hulla fáradtan elaludtam :D

VASÁRNAP

Másnap végre rendesen kipihenve mentem a conra, ez általában nem szokott sikerülni, mert mindig hulla fáradt vagyok xD Reggelről találkoztam 7-el ismét a rajzos teremben, de mivel ő végig ott ücsörgött, így megint leléptem xD Összefutottam Namitoval és még egy pár ismerőssel ask.fm-ről. Telefonon egyeztettünk Melyssával, hogy találkozzunk megint. Hát én nagyon bírom ezt a csajt, szétröhögtem a fejem vele XDD


 Miután Ő csatlakozott a barátnőjéhez, én Márkkal, Eszterrel mulattam az időt estig :D Cosplayesekkel fotózkodtunk és beszélgettünk.  Előtte még csináltunk képeket Tündével is, és pózolgattunk össze-vissza:D Találkoztam a South Parkból Cartmannal és Mr. Garisonnal XDXDD Este még összefutottam Morival és egymást piszkáltuk :D Cetlivel is váltottunk pár szót és megint pár ask.fmes "ismerős" megtalált. Este 7-et pedig elkísértem valameddig, amikor ment haza. Összességében ez a nap is jó volt, de mint mindig, a szombat teljesen űbereli a vasárnapot.
A poszt végére betettem ide még vegyes képeket a többiekkel, valamint, az első kép az, hogy miket is vásároltam :D
Akit esetleg kifelejtettem volna a posztból - mert annyian vagytok hogy huhh..XD - attól elnézést ^^











2014. május 9., péntek

#442. - Tavaszi Mondocon

Már nagyon vártam a következő cont, mert tök "régen" volt a téli.
Furcsa, mert ezek között 4-5 hónap van, bezzeg a nyári, őszi, téli között meg 2-2 és fél szokott lenni és csak úgy repül az idő, egyből itt vannak egymás után. Szóval akkor new look XD


Szokásos csapat találkozott a Stadionoknál; Lili, Susu és én együtt indultunk el. Rékával már ott találkoztunk, ő vette meg nekünk előre a jegyeket. 7 csak később csatlakozott, mert még kora reggel festette át a haját, ugyanis Piton professzornak öltözött be xD Végre ő is cosplayezett. Susu pingvin jelmezt vett fel, Réka a lolita cuccait, míg én és Lili "csak" új ruhákban voltunk, amiket ebayről rendeltünk. Lilinek kettő is volt, egy iskolás lány féle kockás szoknyával, meg egy full fekete nővérke ruha xD
Hát sokat nem lehet írni amúgy conról, a képek majd beszélnek helyettem. Körbenéztünk a terepen, hogy mi merre, aztán később Totya is csatlakozott hozzánk, majd végül Lejla is megjött, fiúnak beöltözve :D Lilinek vettem egy cicafület születésnapjára. Összefutottunk ismerősökkel, O-channal, Para kimmel, Li Nával, Amyvel. Jött Niky is a tesóival és lőttünk pár fotót. Közben persze ment a szokásos hülyéskedés meg beszélgetés mindenkivel. Estefelé buborékfújóval játszottunk. " aa ez olyan, mint egy segg" XD Na és most jöjjön jó pár kép, utána pedig a nap folytatása :D














Nos, mivel csak két napos jegyet lehetett venni - ezúton is bassza meg, aki kitalálta ezt az ökörséget -, de nem tudtunk hol aludni csapatostul (kivéve aki hazamentek aludni) ezért 7, Lili, Totya és én az esti Asian Impact buliba mentünk el, hogy ne odakint csövezzünk reggelig és tudjunk menni a vasárnapi connapra is XD Buli előtt vette észre Lili, hogy kiömlött a táskájába a tust fürdő, mindent eláztatott. Hozott magával sört, amit Totyával megakartunk inni, de tiszta tust íze volt, így ihatatlanná vált xD Szóval bementünk a buliba, ami amúgy nem volt egy nagy durranás szerintem vagy csak már unom ezeket, mert túl sokban voltam. Annyiból pozitív, hogy találkoztam régen nemlátott ismerősökkel; Kyo, Dada, Dániel. Aztán először találkoztam Stormyval és Akirával, eddig csak neten beszélgettünk. Lőttünk is egy-két képet :D



Nagyon nehezen bírtuk ki hajnalig a bulit, majd elaludtunk már a kanapán meg nem is tudom hol fetrengtünk már az álmosságtól XDD Főleg, hogy jó ha 4 órát aludtam én is a con előtt. 7-nek reggel szerencséje volt, elment Buksyhoz aludni, így Lilivel és Totyával maradtam. Elmentünk a Stadionokhoz és ott pihentünk a váróban, amíg el nem indulhattunk újra conra. Újra lecuccoltunk valahol, jött Susu is megint. Én leültem és szunyókáltam még a kabátokon, mígnem 7 hívott, hogy megjött ő is újra és kint császkáltunk. A kontaktlencsét már nem raktam be erre a napra, annyira fájt a szemem  a kialvatlanságtól XD Fotózkodtunk cosplayesekkel; Kimmel, Darth Vaderrel, Jack Sparrowal. Időközben megint összefutottam pár ismerőssel: Cetlivel, Blankával, Claudiával.
Olyan közös képet csináltunk, amiből itthon legyártottam kettő meme képet 7-ről, olyan fejet vág rajta XD Időközben elmentünk kajálni a Burger Kingbe és zabáltunk egyet xD Most ez a vasárnapi nap is jó volt, mert elvoltunk együtt - no nem az unalmas programok miatt XD Este felpróbáltuk Susu pingvin jelmezét és abban hülyéskedtünk a con végéig :3 Most jöjjenek ismét a képek, utána meg még hogy mit vettem és mit kaptam!:D
















Én vásároltam magamnak egy kis figurát meg két Super Sonico posztert, most több nem fért bele a keretbe. Ja, ja és Lili készített nekem egy kulcstartót, UFO-sat :33 Köszönöm szépen neki, nagyon tetszett! :3
Összességében ennyi lett volna a lényeg, nagyon jó volt ez a con is és örültem, hogy újra találkozhattam mindenkivel :D  Pápáá~:D