A következő címkéjű bejegyzések mutatása: oshare kei. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: oshare kei. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. november 15., csütörtök

# 404. Antic Cafe koncert!!!

Végre, sosem hittem volna, hogy az egyik kedvenc együttesem ide fog jönni M.o.-ra de végül igen!:D Még a japán zenés korszakom elején őket kezdtem el hallgatni elsőnek és nagyon sok számukat megszerettem, sokszor boldog voltam ezektől a zenéktől, felvidítottak :D
Felmentem Pestre és a West Endnél találkoztam Dalmával. Amíg vártam ketten beszóltak a hajamra, ketten meg megdicsérték XD Még egy csaj is odajött, hogy szokott látni NS-en, be is mutatkozott de szokás szerint a japán becenevét mondta, amit a fax se jegyzett meg XDD Én az ilyenek többségét nem tudom megjegyezni, miért nem szólít mindenki mindenkit a saját nevén? Lacikát egyből tudja mindenki hogy kicsoda XDDD
Elég későn indultunk el Dalmával, úgy délután fél 5 körül találkoztunk. Mondtam neki, hogy nézze meg rendesen az útvonalat merre kell menni, mert a Club 202-ben még sosem voltunk. Na olyan jól megnézte, hogy még azt sem jól nézte meg hogy mivel kell menni, meg azt sem hogy hány megállót XDDD Szóval már kb. 5 ember segített nekünk, hogy merre, de mindegyik mást mondott, volt aki teljesen ellenkező irányt XD Volt, hogy teljesen rossz helyen szálltunk le, sokkal előbb mint kellett volna, de aztán csak sikerült oda találnunk XD Azért vicces volt XD
Hat óra körül értünk oda, de nem maradtunk le semmiről, még kint állt mindenki. Aztán kicsivel több mint fél óra állás után kezdték beengedni az embereket. Amúgy kajak olyan emberek voltak, hogy a büdös életbe nem láttam a 80%-át XD ismerős csak pár volt, ezeket meg a franc tudja honnan szalajtották, de valamelyik olyan retardul nézett ki hogy nemigaz XD Viszonylag gyorsan bejutottunk, pedig elég hátul álltunk, bár mondjuk azt hittem több ember lesz, de ahoz képest, hogy Antic Cafe háát eléggé kevesen voltak :/
Szerintem ez annak is tudható be, hogy hétköznap és valakinek suli/munka, meg a jegy is 7 ezer Ft volt.
Bejutottunk, lecuccoltunk egy helyre Dalmával, aztán én még megnéztem, miket lehet vásárolni, pont olyan póló nem volt ami nekem kellett volna, azaz a Nyappy is back, csak már külföldön elfogyott.
Hát rohadt sokat kellett várni, mire elkezdődött, már akkor leszakadt a derekam XDDD

Aztán elkezdődött. Egyesével jöttek be a tagok, amin nagyot röhögtem az Yuukinak a lábán lévő két nyúl XD Amúgy ő pozitív csalódás volt, mert rühelltem a puli fejét eddig, de ugrált össze vissza, pattogott, meg vigyorgott, szal eléggé jófej volt XD Az első számoknál Takuya olyan unalmas, mosoly nélküli fejet vágott, hogy mondom kb. azt gondolja, hogy már most abbahagyná. Aztán persze mindegyik tagnak jó lett a kedve.
Játszottak új és régi számokat is, szerencsére a kedvenceimből is ment egy pár, pl. a Wagamama koushinkyouku és utolsónak ment a Smile ichiban ii onna.



Volt hogy poénkodtak is, pl. Kanon beállt szexi pózba XD Aztán próbáltak beszélni magyarul is, arról sikerült videót is készítenem :DD  Játszották a Duck no Magical Adventure-t is, ami közben Miku bolondozott és ilyen gumi kalapáccsal csapott oda a közönségnek XD Aztán a Nyappy és a Hungary ötvözetéből jött a Nyappary, amit sokszor mondtak :DD


Egyébként az volt a csoda, hogy belehetett vinni a kamerát és fényképezőt, eddig sosem lehetett egy koncertre sem, erre meg pont most An Cafera, hát kész szerencse :DD Persze csináltam vagy 9 videót, amit ide be is linkelek a poszt végére, de ezek rövidek, alig tesz ki  az egész kb.10 percet a koncertből, mert inkább élvezni akartam a műsort, mint felvenni.
Összességében nagyon jó volt :D Másfél órát játszottak, szóval nem mondhatni hogy keveset, mégis olyan fura, hogy már le is ment és elmúlt az egész. Gyorsan elment a koncert, hiába volt másfél óra. Ja és kár hogy nem jöttek le autogrammot osztani, bár volt VIP jegy is.
Egy-két ismerősöm, akinek volt VIP jegye, elmondták, hogy miket kérdeztek tőlük és pl. Bou jól van, Yuuki tartja vele a kapcsolatot, bár wtf ezen meg is lepődtem, hogy pont ő xD Aztán mindegyikük bemutatkozott és felálltak a díványról, erre Yuuki pont bebaszta a lábát az asztalba amikor ő jött XD
Mikor vége lett a koncertnek, bezárt a hely is. Dalma lelépett, én pedig maradtam NoYo-val, mert nála aludtam. Vártunk még kicsit a többiekkel, nem-e jönnek ki a tagok az autóbuszhoz, de mivel hideg volt így letettünk erről xD NoYo-nál hárman voltunk még, rendeltünk pizzát közben meg Family Guy-t néztünk, amin szakadtunk a röhögéstől XD Aztán alvás, és reggel pedig indultam haza.
Újra akarom az egész koncertet, bár Miku megígérte, hogy jövőre újra jönnek!:DD
És a végére akkor a 9 db. videó:

2012. április 27., péntek

# 370. Új rajz, meg Uruzás :D ancafe gó here!

Hétvégén volt nálam Uruhám megint, Picúrral már összehaverkodtak XD Megetettük túrórudival is XD Azt imádja :D Aztán néztünk vidiket, meg szívattunk egy fake-t. Felvett fészbukra és írkál nekem, közben meg csak a hülye nem jön rá hogy kamu a csaj... Hát..annyi perverzséget és baromságot írtunk neki Urummal,hogy érdekes módon azóta nem is írt XDDD

Most viszont kurva ideges lettem. Itt a hosszú hétvége, 4 napos, és uru valószínüleg csak két napot lesz itt... annyira szerettem volna, ha hétfőn megy csak haza és két éjszakát is itt alszik, erre meg ez van... a fax kivan, hogy mindenki jól jár csak én nem. Csak én vagyok ilyen nyomi, hogy nem úgy jönnek össze a dolgok ahogy szeretném -.-

Rajzoltam végre újra. Ritkán rajzolok, utoljára csak Urumnak rajzoltam, azelőtt pedig azt sem tudom, hogy mikor. Két A4-es lapot összetettem, és kitaláltam, hogy most egy elég guro-s véres képet fogok rajzolni. Persze fekete fehérben csináltam meg. A végeredmény kislányokat elcsapta ala~ vonat and egy túlélő maradt. Tudom kicsit beteg, de ilyet már rég rajzoltam XD
Amitől kicsit jobb kedvem lett, hogy ma kiderült, hogy november 17.-én jön az Antic Cafe magyarországra. Az első japán bandák között volt akiket hallgattam huzamosabb ideig. Annó hogy szüneteltek, kicsit én is szüneteltettem a hallgatásukat, és csak mostanában kezdtem el újra hallgatni, hogy ismét összeálltak. Most meg bejelentik, hogy jönnek ide~~ Hát perfekt! :D Messze van még, de nagyon várom.

2012. január 12., csütörtök

# 354. Ajándék Gabitól :D CD és fylerek

Karácsonyra küldött nekem Gabi/Pixie japánból ajándékot :D Én nem kaptam meg csak szilveszterkor, mert Álmosékhoz érkezett meg. Alig vártam, hogy a kezembe tarthassam XD Kibaszottul örültem neki, akármi is legyen benne :D Hát azt őszintén szólva sejtettem, hogy tesz bele valamilyen fylert, mert asszem azok ingyenesek (?), na de hogy CD-t is küld .. :DD
Tudja hogy az egyik kedvenc oshare kei bandám az ALiBi, úgyhogy olyan cd-t is küldött :D Az egyik régebb single-t a Blue Berry Train-t :D Csak egy szám van rajta, de az egyik kedvencem, ezek után meg végképp az is marad :P

Küldött még v(neu)-s 4oldalas "újságot", itt különféle cuccok vannak bemutatva. Gondolom ez reklám a bandának is meg persze a DeviL 'n Bass márkának is. Hát egy pár cuccot elfogadnék belőle az tuti :)

Küldött két fylert is :D Ezek ilyen plakátok/ szórólapok lenének amin a banda hirdeti a koncertek dátumait meg az új kiadványait. DIAURA-al és 2nd Dyz-el bővült a gyűjtemény :D

Valamint küldött még egy bazi nagy THE KIDDIE posztert :D Nem ez a kedvenc kinézet tőlük, szerintem volt már jobb is, de van a hátoldalán pár vicces kép :D Kitenni nem fogom sehova, mert nem olyan a szobám hogy posztereket rakjak ki XD Mindent szépen az asztalomon tartom a többi cucchoz tettem hozzá, amiket már pár bejegyzéssel előtt megmutattam :D

Gabikám köszönöm szépeeeen~ :D majd egyszer meghálálom :D Ezt meg nemtudom Te vagy Momo csinálta-e, de ezt is megőriztem természetesen :D
Ennyi lett volna most, úgyhogy Bye-bye!!!~~

2011. november 10., csütörtök

# 343. Juliette CD és fylerek :D

Pár hónappal ezelőtt észrevettem, hogy az egyik japán oldalon lehet rendelni Juliette CD-t. Azaz a legritkább kiadásukat, a SCANTY CANDY PARTY!-t, amit csak élő koncerteken lehetett megvásárolni és alig 230~ db van belőle asszem. Hát ugye sejthető hogy nem tudtam japánba koncertre menni.. :'D Mivel már ezer éve várok rá, hogy valaki feltöltse netre - mert csak ez az egy CD hiányzott a diszkográfiájukból és az egyik kedvenc bandám - de senki sem tette meg, eldöntöttem, hogy megveszem valahogyan. Eszembe jutott hogy Claudia, az egyik ismerősöm pont kint van japánban tanulni ^^ Írtam neki egy levelet, hogy nem-e rendelné meg valahogy és én átutalom neki az árát. Szerencsére segített :D Megrendelte magához a CD-t és mivel a postaköltség drága lett volna, hogy egyből elküldje nekem, abban maradtunk, hogyha hazajön akkor majd elküldi postán ^^ Szerencsére a számot ami rajta van berippelte a gépre, így legalább azt eltudta küldeni hogy hallgassam addig is :D Egyébként ajándékba küldtek még hozzá más együttesek fylereit( azaz szórólapjait/posztereit) amin az aktuális cd megjelenéseik vagy koncertjeik voltak :D Ezek is jól néznek ki :D A napokban jött haza Claudia és el is küldte postán a cuccokat, ma érkezett meg :D Úúúgyhogy itt van fénykép róla, és rohadtul örülök neki, hogy végre megvan ez is :D Köszönöm szépen ^^

2011. július 14., csütörtök

# 314. Animewörk,LoveCAN,rajz

Mivel nemsok dolog történt,ezért pár kisebb apróságot fogok csak most leírni. :D
Szóval Gergő,akivel készítjük a második animációs filmünket,csinált a kisfilmünknek egy facebookos oldalt is,mert hát mostanában mindenki azt használja.Még alig van rajta vaalmi,de aki kiváncsi a kis csapatunkra,meg a filmünkre az ott megnézhet pár dolgot :3
Greg oldala:
http://www.animework.hu/
A fészbukos cucc:
http://www.facebook.com/pages/Animew%C3%B6rk/216159785092702?sk=info
Itt van például egy háttér előle,valamint az egyik karakter ,persze a kari még szebben ki lesz színezve:
Mivel imádom az Oshare Kei stílust,itt az egyik régi,de örök kedvencem a LoveCAN egyik száma, aminek a címe "hoshizora de ai mashou",ami annyit jelent hogy "Találkozzunk a csillagos égen" :D

A végére pedig csak egy rajzot szerettem volna még megmutatni,két A4-es lapot tettem össze és arra rajzoltam.Tegnap fejeztem be,két csajszi fürdőruhában.Ha már nyár van és dög meleg... :D byebye!

2011. május 31., kedd

# 301. Irokui. - イロクイ。

Ritkán szoktam együttesről írni,de most megteszem.Az oka,hogy az egyik kedvencem feloszlik T_T (meg most amúgysem tok mit írni,otthon döglök minden nap és kész).
Ez nem más mint az irokui.(kanjikkal írva イロクイ。).2005 korai tavaszán,februárban alakult oshare kei banda.A tagok:
ゆーり (Yuuri) ének (ex.9ミリ。as 悠璃)
はづき (Hazuki) gitár (ex.Various Ray as 葉月)
しゅうた (Shuuta) gitár (ex.響~hiViki~as SHU-TA)
リツ (Ritsu) Basszusgitár
なつき (Natsuki) Dobok.
A kinézetük hol jelmezek,hol egyszerű és stílusos ruhák,minél változatosabbak és szerteágazóbbak legyenek.A dalszövegekben megtalálható a fantázia és a szomorúság, a magány és az álmok, a szépség és a kegyetlenség érzése. A banda koncepciója ellentmondásos miközben csodálatos is. Hangzásra egy ragyogó magával ragadó,boldog hangzású pop-rock,fülbemászó melódikus dalokat készítettek.

Az első CD kibocsátásaik még csak az élő koncertjükön lehetett kapni.A legelső a "Yuneia"lemez volt,még 2005 áprilisában.Ezután több ilyen CD következett,míg egyre népszerűbbek és népszerűbbek lettek.Az első Oneman koncertjük ez év júliusában már be is következett köszönhetően a népszerűségnek,és így be is következett a következő hónapban az első Mini-album kibocsátása az Irokichi。i.A teljes lemezüket nem fogom felsorolni,de számtalan PV-t(klippet) készítettek,kiadtak 1 live DVD-t,4 albumot,11 maxi-singlet,4 mini-albumot,és 4 single-t.
Nekem főleg az utolsó CD-jük teccennek,nagyon fülbemászó,agyonra hallgattam őket.Már szinte a csúcson voltak a műfajban amikor bejelentették a hivatalos oldalon hogy feloszlanak:"Köszönjük a támogatást,a megannyi rajongót,azonban irokui bejelenti hogy 2011 július 2.-án,egy oneman koncert keretein belül a Akasaka BLITZ-ben feloszlik.Ez lesz az utolsó előadás a büszkeségről,a könnyekről és az álmokról.A tagok viszont megígérik hogy különböző bandákban feltűnnek majd a jövőben."
Imádoooooooom T_T lassan tényleg nem lesz mit hallgatnom,mert a kedvenc oshare bandáim mind feloszlottak mára..Ez az együttes mosolyt csalt az arcomra,ha hallgattam jó kedvem lett.A legelső zenék között volt az egyik számuk és azóta is a kedvencem,mikor elkezdtem ezt a jrock műfajt hallgatni.Ez nem más mint a Haruiro Kataomoi c. szám.

A kedvenc számaim még,aki nem ismer őket,szerintem ezeket hallgassa meg először,simán fellelhetők az intereneten,totál szerelem <3
Cinderella,Funky Boy,Daken,Sora Shita Sanka,Ms.Albino,Soprano Beast,Say Hello!,COLORFUL DAYS,Sakura Seven,Fantastic Dreamer,Owaranai Sekaino Utaikata és még sorolhatnám...

Az összes kinézetüket nem fogom ide betenni,akit érdekel az úgyis utána keres,meg marha sok képet kéne feltöltenem xD Az utolsó számukkal búcsúzom,sajnos a klipp nem teljes ,de jó ízelítő még,bye bye!