2011. április 28., csütörtök

# 294. Könyv vásárlás

Ki hitte volna hogy művelődni is szoktam,mi?:D Én szeretek olvasni,de csak olyan könyvet ami érdekel is.Pl. suliban alig olvastam el kötelező olvasmányokat,mert rohadtul nem érdekeltek xD
Szóval vettem két könyvet,mindkettő Egyiptomról szól,azon belül is inkább a piramisokról.Japán után ez a második hely ahová a legszívesebben elmennék.Nem a sivatag miatt,hanem a piramisok miatt.A kék borítósat már ki is olvastam,szal arról fogok írni hogy nagyjából mik vannak benne.Akit az ilyesmi nem érdekel az ne is olvassa tovább....:D Vagy igen,és hátha elgondolkozik rajta vagy kételkedni fog az eddig kialakított képről :D
Hát nem teljesen olyan amit töri órán is tanultunk...például én nem tudom elhinni,hogy a három gízai piramist,egyszerű csúsztatásos módszerrel és rámpákkal készítették el.Azaz egyszerűen a bazi nagy több tonnás köveket körbekötözték/tolták,és felcsúsztatták a rámpán..hát hogyne!Ehez csináltam egy eléggé béna paintes rajzot xDSzóval a tudósok két véleményt alkottak,de egyik sem meggyőző:

1.A rámpát úgy építik körbe ahogy a piramissal is haladnak.Ehez kurvasok anyag kellett,ráadásul még nagyobb lenne a kerülete mint a piramisnak.Aztán ugye még le is bontani.De nem is ez a lényeg,hanem hogy a sarokpontoknál hogy tudják tovább húzni a kőtömböt?Ez lehetetlen,az éles kanyarban kizárt hogy tovább tudták volna húzni,tehát itt meg is akadunk.
2.A rámpa egy hosszú egyenes.20fokos szögben dől.Ha ettől magasabb a szög,mert hát ugye egyre magasabbra kell építeni a kőtömböket,akkor bizony olyan dőlés szög lenne hogy lehetetlenség felhúzni a kőtömböket,ahoz bazi nagy fizikai erő kéne több tucat embernek is.Mivel ez a dolog kizárt,a tudósok azt találták ki hogy végig 20fokos a dőlés szög,csak a rámpát hosszabbítják meg mindig.Ismét hibás elmélet,mert bizony akkor körülbelül 3 kilométer hosszú rámpát kellett volna készíteniük,ami jóóóócskán beleérne a Nílusba,szóval ez is lehetetlen.
Nem csoda hogy rengeteg elmélettel álltak elő,de valahogy az összesbe bele lehetett kötni,mert nem állta meg a helyét.
Az egyiptomiakat nagyon-nagyon érdekelte a csillagászat.Szinte mindent ehez kötöttek.Itt megkell említenem Oziriszt,aki az egyiptomiak legfontosabb istene volt.Ozirisz egyet jelent Orionnal.(ez egy csillagkép)A hieroglifák szerint a csillagokból érkezett a Földre,aki tudást és miegymást tanított az egyiptomiaknak.Majd később visszatért a csillagok közé.Fontos hogy az egyiptomiak fizikailag tekintették az isteneikre.Itt vannak olyan feltételezések,hogy Ozirisz egy földönkívüli volt.Nem nagyszemű nagyfejű ufo-kra kell gondolni :D Emberszerű volt.Nem furcsa hogy fizikailag gondoltak rá,a csillagokból jött,nagy tudása volt és istenként tisztelték?Tegyük föl a sok tudatlan,primitív ember előtt hirtelen az égből leszállna valaki.Mit hinnének?Hogy isten szállt le közéjük és térdre borulnának!Persze ezt valaki elhiszi,elgondolkozik rajta vagy egyből el is utasítja,mert hülyeségnek tartja.
Na térjünk vissza a csillagászathoz.Ez érintette a mumifikálást is,mert hittek a túlvilágban,és hogy lelkük a csillagok közé fog emelkedni,Ozirisz után és együtt lehetnek majd istenükkel.
Szóval a három gízai piramist is pontosan a csillagképekhez igazították,a piramis oldalának dőlésszögét is ami az 51fok51szögperc,ráadásul a belső járatokat is,szóval minden dolgot ,az Orion csillagképhez,a Szíriushoz és a Dracohoz igazítottak!
Erről még lehetne bőven írni,de röviden még annyi az is hozzá tartozik,hogy napfordulókat is számoltak a piramisokkal,mert xy időpontban úgy vetülnek az árnyékok a földre stb,de ez bonyolult.
Sőt mivel a 3 piramis az Orion három legfényesebb csillagához van igazítva,nem véletlen ugyanis a Nílus folyó pedig a Tejutat jelképezi!Csak hasonlítsátok össze!:DDD
Még kitudja milyen titkos kamrák is vannak a piramisokban amit nem fedeztek fel.Elvileg még létezik a Feljegyzések Csarnoka is,amiben megtalálható az élet,az emberiség kezdetéről és kialakulásáról feljegyzések,de ezt még senki sem találta meg.A furcsa hogy ezt a csarnokot mégis több papirusz is említi.Néhégy tudós szerint a Szfinx alatt található valahol...
Szóval eléggé furcsa hogy ennyit foglalkoztak a csillagászattal,rengeteg mindent tudtak,és még furcsább hogy ez idő tájt az összes földrészen a Mayák és a többi nép,ugyanígy az Orion/Szíriusz felé érdeklődött.Ugyanúgy tisztelték istenüket aki ugyanúgy tudást hozott el nekik.És az összes isten megigérte hogy egy nap madj visszatérnek a földre(ezt többen 2012-re mondják,de ez már egy másik story).Akkor még nemnagyon volt összeköttetés a földrészek és kultúrák között.És ez mind egyszerre következik be és ugyanúgy?Nemhiszem :D
Lehet nem is úgy van a történelem ahogy a tankönyvekben írják.Csak a tudósok nem akarnak változtatni a dolgokon,új felfedezést tenni,mert eltusolják a dolgokat ha valami olyasmit találnak ami nem illik bele a hivatalos történelmi elképzelésbe.A tudomány hányszor bebizonyította már hogy tévedett.Régen mit mondtak ? Hogy a Föld lapos.Aztán jött valaki aki azt mondta hogy "háát nem mert gömbölyű"és máglyára akarták küldeni.Amikor elkészültek az első autók mit mondott a tudomány?Hogy 60km/h sebességgel gyorsabban soha nem fogunk közlekedni,mert az ülésbe süllyednénk bele..ehelyett most 400km/h gyorsaságú autók/vonatokkal közlekedünk.Az 1900 években ha valaki szóba hozta hogy az ember a Holdra fog lépni,körberöhögték..és mégis mi történt?;)
Hát ez jó hosszúra sikeredett,de remélem valaki azért elolvasta és nem néz totál hülyének XD :DDD

2 megjegyzés:

  1. Hali!
    A piramisokban szerintem túl sokat akarnak bele látni mint amik, az egyiptomiak feljegyezték,felfestették hogy egész pontosan hogy csinálták a piramist,most ezekután fogalmam sincs hogy még miért akarnak ebből akkora rejtélyt csinálni.Mellesleg aztse felejtsd el, hogy nem egy tucat ember csinálta, hanem rengeteg,olyan sok ember akiknek az együttes ereje akkor meghaladhatta bármilyen gép erejét.
    És itt a válasz az istenekre is, pont ezért lettek kitalálva, hogy az emberek menjenek és robotoljanak önszántukból, nem holmi idegen lények jöttek ide. ja és ezt írtad:
    "Csak a tudósok nem akarnak változtatni a dolgokon,új felfedezést tenni,mert eltusolják a dolgokat" aztán ezt: "A tudomány hányszor bebizonyította már hogy tévedett"
    ugye látod te is hogy ez ellentmond egymásnak :D
    hidd el itt egyik tudós sem titkolna el semmit, ha rájönnének valamire,úgy kürtölnék szét mindenfelé mint a huzat, ugyanis nekik ez rettentő nagy elismerés lenne, most gondolj bele te rájössz valamire életed során, és aztán fogod magad aztmondod,hogy áááá nemesik jó variálni, és lemondok arról hogy akár legenda legyek,vagy akár a világméretű elismerésről,nemis említve a rengeteg lét :)
    Mellesleg az utolsó gondolataid a mai világban is iagazak, csak nem jól látod a szerepeket, ugyanis akik aztmondták hogy a föld gömbölyű,azok felelnek meg a mai tudósoknak kb. és a megrögzött istenfanok,vagy begyepesedett emberek pedig az ufóhívőknek, márpedig azért mert amit egyszerűen nemtudnak és nemis ismernek, azt egyből megpróbálják magyarázni, bármilyen áron... nalátod ilyen emberek találták ki régen aztis hogy egy isten tartsa felettünk a kezével az eget, meghogy lapos a föld...

    VálaszTörlés
  2. a kurva isten bassza meg az eget,írtam kb 200 sort,fél órát gondolkodtam rajta erre meg ez FOSH nem küldte el..xd majd talán legközelebb leírom újra xD

    VálaszTörlés