Már előző év tele óta nem találkoztam Verbóival, úgyhogy előző héten vasárnap találkoztam vele, mert hazajött Salgótarjánba. Nem voltam épp a legjobban, mert előző este Sancinál söröztünk Norbival és kicsit sok lett a szesz.. :D Ráadásul nagyon sokan voltak, kb. vagy 30-an , meccs után oda mentek az emberek.
Na szóval bebuszoztam a városba, vettünk két sört és kiültünk az egyik parkolóba megiszogatni, közben jól elbeszélgettünk az élet nagy dolgairól XD Mikor már hidegebb lett bementünk a Svejkbe. Egy csomószor lekapcsolódott az áram és a sötétben ültünk XD Később jött Dudu meg Szandi is. Ott is megittunk két sört, lenyomtunk egy rövidet is :D Este a fél11-elé mentünk haza.
Szinte egész héten dolgoztam. Reggelente mindig bemegyünk kaját venni az Auchanban. Na én meg arra szoktam rá, hogy minden nap veszek egyet a Különleges sörök részlegből XD Persze csak az olcsóbbik fajtát. Aztán ha hazaérek melóból minden este megiszom egyet este még lefekvés előtt. Hát valamelyiknek ugyanolyan volt az íze, mint a többi tucatterméknek, 1-2 viszont érezhetően finomabb és erősebb volt. El is kezdtem gyűjteni a dobozaikat, üvegjeiket :DD
Ha éppen nem dolgozom akkor Márkkal lógok vagy itthon gépezgetek.Márknél nagyon szeretek játszani a Tekken legújabb Tournamentes részével :D A kedvenc karakterem a 3.-ik rész óta Ling Xiayou, mert még a régebbi részekben az öltözéke nagyon hasonlított az első szerelmem öltözékéhez :$ XDDD És azóta mindig vele nyomulok, csak vele tanultam ki a kombókat.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: play station. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: play station. Összes bejegyzés megjelenítése
2012. október 7., vasárnap
2010. december 24., péntek
# 263. Boldog Karácsonyt! Merry Christmas! :D
Ééééés végre eljött a karácsony :D
Pár nappal előtte vettem egy új mobilt :D Tök faxa,érintőképernyős meg tele lehet baszni zenével ,képpel stb :D szal tökéletes,csak marhára vigyáznom kell rá xD
Aztán asszem tegnapelőtt feldíszítettük a karácsonyfát. :D Szaloncukrot nem raktunk rá,mert minden évben az van hogy lelopkodjuk róla reggelre és csak az üres papírok lógnak rajta!XD
Szal felkerültek az égők és pár dísz :D
Ajándékba kaptunk még egy Play Station 2-őt :D Még nemnagyon töltöttünk le játékot hozzá,volt egy katonás,meg a kedvencemet leszedtem: A Tekken 5-öt xD Most azzal toltam,és végre itthon,nem haveroknál *q* xD Még majd keresni kell hozzá játékokat :D
Most meg a sörömet iszom,amit még Csontostól kaptam az autós rajzért :D Ahogy odaadtam neki a rajzot,már másnap jött is és adott érte 12 sört xD Hmmm nyami xD Úgy lett volna hogy megisszuk Norbival,de ha ott van 12 sör,ki bírja ki hogy ne igyon belőle magában?xD Szal adtam fateromnak is belőle mer' karácsony van xD Jah meg csillagszóróztunk is :
Pár sms-t kaptam,nem túl sokat,aki írt annak Köszöntem szépen ^_^
Bai Bai~ Merry X'mas~~~!
Pár nappal előtte vettem egy új mobilt :D Tök faxa,érintőképernyős meg tele lehet baszni zenével ,képpel stb :D szal tökéletes,csak marhára vigyáznom kell rá xD
Szal felkerültek az égők és pár dísz :D
Pár sms-t kaptam,nem túl sokat,aki írt annak Köszöntem szépen ^_^Bai Bai~ Merry X'mas~~~!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)


