2014. április 14., hétfő

# 440. - Rajzkiállításom a kazári iskolában :D


Amikor még angol képzésre jártam pár hónapja, akkor ajánlotta fel a helyi általános iskola igazgatója, Kapás Imre, hogy kiállíthatjuk a rajzaimat a suliban, ha már leszedték a jelenleg kint lévő képeket :D
Aztán csak most jött el az ideje ennek és le is vittem pár rajzot az iskolába.
A volt rajztanárom, Rózsási Beáta foglalkozott vele - mert hogy persze általános iskolába én is ide jártam - és végül összeválogattuk mely rajzokat tehetnénk ki. Végül 39 rajzot sikerült kiválogatni, de kettő végül nem fért ki, mert annyival többet vittem xD
A napokban felragasztottuk fekete kartonlapokra a képeket, aztán alájuk kinyomtattuk a rajzok címét, amit ott találtam ki hasra ütés szerűen és nem lettek túl kreatívak, de nem jutottak jobbak eszembe, mint amit a rajz ábrázol. Például " Menyasszony", "Az első csók" stb. :D Mivel az egyik osztályba csináltuk őket így a kicsik tágra nyílt szemekkel nézték a rajzokat, meg elkezdték mutogatni az övéiket, érdeklődtek, tök jó érzés volt XD



Mikor ezek készen voltak utána a kihelyeztük őket a falra üveglapok mögé.
Másik nap vissza kellett mennem, mert tanárnő kitalálta, hogy készít Meghívókat, ugyanis a kiállításnak lesz megnyitója is. Persze csak szűk családi kört hívtam el, meg 1-2 utcában lakó ismerőst. Csinált egy külön képet is, ahová a nevem került, hogy na mégis ki rajzolta a kint lévő képeket. Tök jól megcsinálta ezeket, kreatív volt. A meghívókat pedig csak itthon kellett kivágnom a lapokból és összehajtogatni :D


Végül hétfői napra esett a megnyitó - hetedikén volt - és mondott egy kis beszédet Kapás, voltak vicces szövegei is :D Valamint adtak egy ajándékcsomagot is: benne egy Oklevéllel, bonbonnal és a nyertes rajzzal egy képkeretben :)  Merthogy lehetett szavazni a gyerekeknek, hogy melyik rajz tetszik nekik a legjobban. Végül a "Menyasszony" nyert jó nagy fölénnyel, ugyanis a fiúknak ugye a "buja" rajzok tetszettek, míg a lányoknak inkább a romantikus, csókolózós félék :D


Eljött anya, mama, az ő barátnői is, valamint ott volt az általános iskolai osztályfőnököm is, Makainé. Készítettem két videót a rajzokról és a nyitóbeszédről. Utóbbi kicsit halk, szóval max.-ra kell venni a hangerőt, hogy jól hallható legyen :D





Végezetül szeretném megköszönni a támogatásokat, a felajánlást és a lehetőséget, hogy kiállították a rajzaimat :D
Igaz, nem nagy dolog általános suliba kitenni a rajzokat ismeretség révén, de én nagyon örültem neki!:D

Rózsási tanárnő, Én, Kapás igazgató úr:D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése