2015. június 24., szerda

# 460. - Csillagászati távcsövem

Régóta lenyűgöz a csillagos ég látványa, és amikor csak tehettem mindig figyeltem az eget. Mivel faluban lakom így kevesebb a fényszennyezés, mint egy városban és igen sokszor látszott az udvarunkról még a Tejút is. Régebben nem gondolkoztam rá, hogy majd egyszer vegyek egy távcsövet. Pénzem se nagyon volt rá, de amióta belekukkantottam egybe az egyik ismerősömnél teljesen beleszerettem. Aztán elkezdtem rá spórolni hónapról hónapra a pénzt, és végül egy hete sikerült kinéznem a magamnak valót, amit megvásároltam. Kezdő-közepes távcső, de a legjobb az árkategóriájában. A neve 130/650 SkyWatcher Newton, EQ2 mechanikán és itt található róla szakmai leírás: - LINK -
Alig vártam, hogy meghozza a futár és másnap össze is szereltük apával. Az alapok mellé vettem még egy jobb keresőt és két jobb okkulárt is, amivel közelebbről, részletgazdagabban láthatom majd a dolgokat. Az időjárás viszont keresztbe tett nekem: esténként vagy esett az eső, vagy pedig felhős volt az ég és semmit sem lehetett látni. Több napnak kellett eltelnie, mire végre normálisan kipróbálhattam. Követtem a műholdakat, a repülőket, megnéztem vele pár csillagot, megtaláltam a Szaturnuszt. A legrészletesebben természetesen a Hold látszik vele, egyszerűen hihetetlen látványt nyújt. Látszanak a kráterek is. Sajnos fényképező gépem nincs hozzá, hogy fotókat készítsek vele, így nem tudom megmutatni a látványt. A távcsőről viszont itt van két kép:



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése