2013. október 17., csütörtök

# 429. - Őszi Mondocon + ajándék Lilitől

Hát még 5.-én volt a con, de csak most esett jól írni róla XD
Én értem el legelőbb a conra! Lili és a barátnője telefonáltak, hogy csak későbbi járatot érnek el. Aztán 7 is késett Buksyval. Szóval a sorba végül nekem kellett beállni jegyet venni. Szerencsére tök hamar bejutottam, de a többiekre sokat kellett várni xD Aztán kezdtek jönni ők is és végül felmentünk a szokásos helyünkre, az egyik épületbe ahol a rajzverseny szokott lenni. Az egyik asztalnál lecuccoltunk és az volt a törzshelyünk.
Hát igazából sok mindent nem tudok írni X"D Szokásosan ide-oda szaladgáltunk, beszélgettünk, hülyéskedtünk. Lejla most fiúnak öltözött be, Lili rendelt egy tök jó új maid ruhát és abba jött. Amy is csatlakozott hozzánk és Totya is. Találkoztam olyanokkal, akiket eddig csak netről ismertem, például Virág és Kim :D Valamint Tündér Ke, aki irtó aranyos volt és később elvesztette a társait, így mint egy kis elveszett bárány oda kullogott hozzánk és segítettünk keresni neki a többieket XD Nikyék is kinéztek, de ők nem jöttek be conra csak a bejárathoz. Blankával is összefutottam, kicsit beszélgettünk mi van egymással :D
A vicces, hogy nagyon aranyosnak találtam egy lányt és meg is kértem lefotózhatom-e. Aztán kiderült, hogy neten valójában ismerősök vagyunk, csak kb. 1 éve nem beszéltünk. Hát mondom bazdmeg ez nemigaz XDDD Aztán másik érdekesség még, hogy volt aki odajött hozzám és sajnos nem ismertem fel, sajnálom xD Volt egy csaj aki odajött, hogy menjek már oda hozzájuk, ott egy kiscsaj és nagyon szereti olvasni a blogom, de nem mert nekem szólni pedig még egy fényképet is akar rólam. Hát mondom de aranyos XD
Itt egy videó és pár kép, hogy mégis milyen volt  a conocska :D Nekem tetszett összességébe, de azért volt már jobb conom is.











Aztán este mi már leléptünk Lilivel és mentünk haza. Nemsokára szülinapom, így vett nekem ajándékot, pedig mondtam neki, hogy ne vegyen semmit >.< Minden esetre vett nekem egy üveg sört és két könyvecskét *-* Nagyon jók, kellettek már egy ideje :D
Köszönöm neki mégegyszer <3 p="">


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése