2018. december 29., szombat

# 500. - UFO anyaggyűjtés - Évzáró összesítés

Itt az év vége, így gondoltam az utolsó posztom - és éppen az ötszázadik is a blogon - az ufó témának szentelem. Pontosabban azzal kapcsolatban, hogy mit és mennyit sikerült összegyűjtenem róla ebben az évben, méghozzá mások segítségével.

Sokat beszélgettem érdeklődőkkel, kutatókkal és szemtanúkkal, valamint rengeteget gondolkoztam a dolgokon. Már korábban is elkezdtem vásárolni a régi újságokat, a könyveket, másolni a cikkeket, hogy összegyűjtsem őket. Erről posztoltam két évvel ezelőtt is: - LINK- 

Ebben az évben is sokat jártam könyvtárba, keresgéltem és kutattam. Ez mellett sokat is utaztam. Elmentem Székesfehérvárra, Balatonedericsre, Egerbe, Füzesabonyba, Debrecenbe, hogy felkeressem az érintetteket.

Ami igazán fontos volt számomra (persze a korábban felsoroltak is azok), amit a régi kutatók halmoztak fel az évek során, a saját anyagaik, amik nincsenek meg máshol vagy éppen másnak. A lehető legnagyobb lelkesedéssel, "rajongással" és tisztelettel kezdtem el velük felvenni a kapcsolatot, hogy meg mentsem ezeket a "kincseket". Mert nekem azok. Sajnos sok ember anyaga egyszerűen elveszett. Beleestek abba a hibába, hogy megváltak tőlük, megsemmisítették őket, elkallódtak, azaz egyszerűen semmivé lettek. Ezzel megkezdtem "mentőakciómat" és szerencsémre sokaknak szimpatikus volt a kezdeményezésem; így adtak is anyagokat. Sajnos persze voltak olyanok is, akik nem....
Ennek ellenére szép kis mennyiség gyűlt össze az év végére, úgyhogy ebből szeretnék ízelítőt adni. Még külföldről is kaptam pár dolgot, amiknek szintúgy nagyon örvendtem.


Íme tehát a lista:


Külföldről:

-          Japán – Kiyoshi Amamiya – Több száz japán ufó fotó, pár japán kontakt
-          AFU - Svédország – angol contactee kiadványok
-          Raymond Keller – USA – contactee levelek

Magyarok:

-          Arany László – Találkozás az ismeretlennel (szentesi ufo-klubkiadvány)
-          Dankó István – vegyes anyagok (Látogatók újság, kiadványok, cikkek)
-          Kirisics József  - saját élmények több mappányi anyaga
-          Kriston Endre – MO katasztrófa összes dokumentuma, egyéb
-          Linszter Árpád – Verőczei Ernő anyagok, vegyes anyagok (cikkek, fényképek)
-          Martinovich Tamás – George Adamski szamizdat könyvfordítás
-          Márkus Ferenc (volt Győrteleki Ufoklub) – vhs felvételek
-          Medgyesi Iván – elérhetőség lista, újságcikkek
-          Nagy Pál – az ő bőröndnyi hagyatéka a fia jóvoltából
-          Novák László (ufo videós) – videó kamera
-          Pusztay Sándor – szemelvények az „ufómúzeumból” (könyvek, cikk, VHS)
-          dr. Szilágyi Mária – autogén tréning kazetta, amit régen is használt
-          Szűcs Róbert – scannner-nyomtató, rendezvény videók, vegyes anyagok
-          Tassi Tamás – vegyes anyagok (újságcikkek, fotók, saját írások)
-          Varga Gizella (kontakt) – saját üzenetek (pár oldal)
-          Viszkok András – ufós rendezvények plakátjai, programműsorok
-          Vida Irén (volt Planéta ufo klub) – könyvek
-          Veres András (szemtanú) - kézitávcső
 

A gyűjtés, az anyagmentés, és a hagyatékszerzés pedig a 2019-es évben is folytatódik! Köszönöm mindenkinek a segítséget és a támogatást!

Tassi Tamás ajándéka

Kirisics József élményei

"Felszerelés": scanner, távcső, kamera

Arany Lacitól és Viszkok Andrástól

Nagy Pál hagyaték

Linszter Árpádtól

3 megjegyzés: